Székely Zoltán: A Cziráky-Ősgaléria – Artificium et Historia 3. (Győr, 1997)
KATALÓGUS
gon ül, prémmel szegélyezett könnyed kék házi ruhában. Magasra tornyozott frizuráját finom csipkéből vert főkötő fedi. Épp egy selyemszálat vág el ollójával. A figura csaknem az egész képfelületet kitölti. A semleges hátteret csupán a megszokott drapéria és aranyos bojt élénkíti. Bár a kép szignált, Millitz előzőekben ismertetett műveivel összevetve igencsak szerény kvalitást mutat. A varróasztalka elrajzolt, hibás perspektívájú, a karok tartása merev, elrendezése ügyetlennek ható, az arc s kézfejek megfestése sima és nyoma sincs a finom plaszticitásnak. Bár a csipkés főkötő és ujjgallér kidolgozása részletezően aprólékos, ugyanez már nem mondható el a ruha dekoltázsát részben elfedő csipkehálóról. A kék bársonyból készült ruha a képen nélkülözi azt a virtuóz, a drapériák gazdagságára és pompájára érzékeny, dekoratív és anyagszerű előadásmódot, amely általában jellemzi Millitz művészetét: a bársony puha, tompa fényét meglehetősen ügyetlenül próbálja visszaadni az ecsetkezelés. E képen sincs olyan felirat illetve címer, amely az ábrázolt kilétét illetően eligazítást nyújthatna. Mint fentebb említettük, a dénesfai kastély nagyebédlőjében Cziráky László 1 773-as portréjával volt párosítva. A későbbiekben ismertetendő, ugyancsak Millitzhez köthető gyermekportrék az ábrázoltak életkora okán szintén erre az időre datálhatóak s mivel Cziráky György feleségének nem voltak gyermekei, így valószínűnek tűnik számunkra, hogy a kérdéses mű modellje Cziráky Jozefa és Antal Mózes édesanyja, Zichy Júlia. A kép merőben újszerű formában közelíti meg modelljét, amikor azt otthonában, kézimunka közepette ábrázolja. A szabás, varrás, hímzés a főúri asszonyok életének is mindig fontos része volt, amely azonban csupán a rokokó portréfestészetben vált vállalható, reprezentatív szereppé. Ennek oka a rokokó intimitáskultuszában keresendő, amely a barokk ünnepélyességgel a meghittség, spontenaitás és közvetlenség ideáját állította szembe. Ez áthatotta az életmódot, a mentalitást s így a társadalmi érintkezés szabályait is. A magánélet megnyílt a nyilvánosság felé: a társasági élet került a központba. A társaságban illő viselkedést pedig, mint az Hellenbach Károlyné Jánoky Anna Mária 1 763-ban megjelentetett, a nemes kisasszonyok neveléséhez útmutatóul szolgáló könyvében áll, a zene és a játék mellett a kézimunkával kapcsolatos ismeretek is elősegítik 17 0. A XVIII. század második felében a magyarországi portrékon is ennek megfelelően alakul át a modellek viselkedése: a státus képet, a reprezentáció keretein belül maradva egy személyesebb kifejezésforma váltotta fel, amely a természetesség igénye miatt gyakran a zsáner felé tendált. Ennek nyomán alakult ki a női portrék egy sajátos típusa, amely által betekinthetünk a hölgyek ma53
