Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Tanulmányok - Kruppa Tamás: A püspök, a fejedelem és a vajda. Naprághy Demeter kancellár erdélyi tevékenysége és ami után következett (1598-1602)
ARRABONA 2019. 57. TANULMÁNYOK sem teljesen koholt beszédet adott a püspök szájába. Ez a közös pont a későbbi események szempontjából döntő fontosságú, ráadásul általánosan érinti az erdélyi fejedelemség és a magyar király(ság) közjogi viszonyát. Naprághy ugyanis - Zsigmond érdemei, valamint az őt ért sérelmek felsorolása után - mindkét beszédben arra kéri a császárt, hogy tartsa tiszteletben az erdélyiek szabadságjogait, amelyben ugyebár, jóllehet erre valóban csak Szamosközy-féle verzió tesz konkrét utalást, benne foglaltatik a szabad fejedelemválasztás joga.26 Naprághy fentebb érintett szerepét nézve Zsigmond visszatérésében és újbóli berendezkedésében, lehet, hogy nem véletlen, hogy a szövegek közös pontja éppen a szabadság, a jogok követelése. Bár meg kell jegyeznünk, mindkét történetíró protestáns volt, nekik tehát retorikai szempontból nagyon is jól jött, hogy ennek követelését éppen egy katolikus püspök szájába adják! Különösen, hogy - mint látni fogjuk - a szentszéki diplomácia is egy hazai jelölt trónra segítésében volt érdekelt. Szamosközy a Bocskai felkelés környékén vetette papírra munkáját, tehát valószínűleg a nem sokkal korábban történtek kissé tendenciózus beállításban kerültek bele a szövegbe. A szabad fejedelemválasztás, és a Rudolf részéről az ország törvényeire letett eskü, illetve a Habsburg-Báthory szerződés, amely dinasztikus alapon, tehát a rendek eme legfontosabb jogának figyelmen kívül hagyásával köttetett meg, azonban teljes mértékben ellent mondottak egymásnak. Ezt Naprághy is nyilván érzékelte, de neki nemcsak a császárhoz, hanem Báthoryhoz is lojálisnak kellett lennie, hisz Zsigmond élvezte Róma bizalmát. És ehhez jöttek még az erdélyi rendek... A másik kemény dió - mint később látni fogjuk - a vallás kérdése volt, amelynek ügyét a rendek mindenképpen tisztázni akarták. Ne feledjük, hogy a négy recepta religio törvényi rögzítésére a közhiedelemmel ellentétben csak 1595-ben került sor kifejezett fejedelmi akaratra.27 Ezzel a kancellárnak tökéletesen tisztában kellett lennie, mint ahogy azzal is, hogy Báthoryt Prágától eltérően még egyáltalán nem írták le Rómában és továbbra is számoltak vele. A Bocskai-Naprághy-féle követség mindenesetre különös párosítás volt, amely kifejezte ennek a helyzetnek a fonákságát, sőt abszurditását. Naprághy, amint fentebb utaltam rá, minden szempontból az új császári kurzust képviselte. Bocskai, Báthory Zsigmond nagybátyja a háborús párt feje, aki ugyan közvetve, de döntő szerepet játszott abban, hogy a Habsburgok nyerjék el az erdélyi trónt, buzgó kálvinista volt, aki soha nem csinált titkot abból, hogy mit gondol az erdélyi katolicizmusról. A nunciatúra élén szintén 1598-ban történt változás: ekkor váltotta fel az 1592 óta rezideáló Cesare Specianót az említett Spinelli. Az új nuncius természetesen azonnal értesítette Rómát a fejleményekről. Az ő figyelmét nem elsősorban Naprághy, hanem Bocskai keltette fel. Érezhetően elismeréssel írt róla, aggasztotta 26 Bethlen V. 99-100. „Ad extremum precari, ut si Sigismundus principatu Transylvaniae abiret, pateretur Caesar pro sua benignitate libera electione populum frui, in locumque Sigismundi e popularibus proceribus, quem vellent, creare, propitio Caesaris consensu accedente.” Szamosközy II. 202-204. 27 Balázs: Megjegyzések 51-73. 18
