Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A doromb hangszertípus történeti áttekintése
BRAUER-BENKE JÓZSEF A DOROMB HANGSZERTÍPUS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Brauer-Benke József A DOROMB HANGSZERTÍPUS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE A doromb hangszertípus felépítését tekintve egy bambuszba vágott, vagy fémkeretbe illesztett nyelv, amelynek az egyik vége szabadon rezeg és ujjal, vagy rákötött zsineggel lehet pengemi. A hangszert a fogakhoz közel a szájban tartják, és a hangszínét, erősségét a nyelv állásával és a légzéssel lehet szabályozni. A megpendített nyelv rezonanciájától függ a hangmagasság és az amplitúdójától (a rezgés legnagyobb kitérése) pedig a hangerősség. A doromb egyetlen alaphangon szól, amelynek felharmonikusait a zenész szájürege erősíti fel és a szájüreg térfogat változásaival képezi a dallamot. A doromb dallam és ritmus hangszerként is egyaránt használható. Két fajtája ismert: amennyiben a doromb nyelve a saját hangszertestből van hasítással kialakítva, idioglott (azonos nyelvű) hangszertípusról beszélhetünk, amely típus használata főleg Indonézia és Melanézia népcsoportjaira jellemző, ha viszont a nyelv más anyagból van kialakítva, mint az európai típusok esetében, akkor heteroglott (másnyelvű) doromb típusról van szó. Ebben az esetben a keret és a nyelv más összetételű fémből készülnek. Az európai és így a magyar dorombok jellemzően a heteroglott típusba sorolhatóak. Bartók kutatásai alapján úgy vélte, hogy a doromb egykor jellegzetes magyar népi hangszer lehetett, amely azonban az 1930-40-es években hazánkban már kiveszett, a szlovákoknál épp kiveszőiéiben volt, viszont a ruszinoknál és a románoknál ebben az időszakban még gyakran előfordult.* 1 Sárosi rámutat, hogy a hangszertípus kihalása a néphagyományból a nyelvterület nagy részén a II. világháború utáni időszakra tehető, de a dorombjátékra utaló népies kifejezések az 1960-as években még országszerte ismertek voltak.2 Kivételnek tekinthető Moldva, ahol még a 20. század végén is gyakran megtalálható.3 A 20. századi szórvány elterjedést mutató dorombok nagyobbrészt osztrák gyári példányok voltak, de vándor cigány kovácsok és ügyesebb, barkácsoló kedvű parasztemberek is készítettek dorombokat, mint például a Szeghalmon élő, 1878-ban született Emődi Ferenc kosárfonó, aki gyári példány után saját maga készített dorombot.4 A doromb hangszertípus 20. század második felére jellemző elterjedtségét jól illusztrálja, hogy az általam megvizsgált 23 megyei múzeum néprajzi gyűjteményéből egyedül a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum (korábban Xantus János Múzeum) gyűjteményében találtam egy kovácsoltvas dorombot (ltsz: 97.5.2.1). A hangszerrel kapcsolatban érdekes adalék, hogy tartozéka egy fából készült trapéz alakú tárgy, amely négy doromb rögzítésére volt alkalmas oly módon, hogy védte a dorombok nyelvét a szállítás közben történő esetleges sérüléstől. (1. kép) Az 1997-ben nyilvántartásba vett doromb és a hozzá tartozó, trapéz alakú tároló a Győr megyei Nyalkáról került a gyűjteménybe, azonban feltételezhetően nem itt készült. Nyalkán ugyan működött kovácsműhely, de a helyi patkoló és kocsivasalásokat gyártó mes-MTA ВТК Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa. 1 Bartók: Volksmusik der Rumänen 360. 2 Sárosi: Hangszerek 18-19. 3 Pávai: Az erdélyi és a moldvai 38. 4 Bereczki: Népi hangszerek 15. 63
