Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Szemle
ARRABONA 2015-2018. 53-56. SZEMLE Csorba László: „Magyarország csillaga” Széchenyi István, 225 éve született a sopronnyéki kerület ’48-as képviselője. Sopron, 2017. Lankadatlan az érdeklődés a legnagyobb magyar személye, tettei és életműve iránt. Nem ismerek ehhez foghatót. Évfordulós alkalmakkor fókuszba kerülnek ugyan nagyjaink, változó intenzitással napvilágot látnak kötetek történelmünk nagyjairól, a többiekről,de a középpont megkérdőjelezhetetlenül a nemes gróf! Friss összeállítás a vaskos leveleskönyv („Ezt köztünk! Isten áldja!” Széchenyi István válogatott levelei. Szerk. és ford. Kovács Henriett - Körmendy Kinga - Mázi Béla - Oplatka András. Budapest, 2014.) és legutóbb a Soproni Levéltár kiadásában a címben megjelölt tétel. A szerző a szó legjobb értelmében ismeretterjesztő céllal foglalta össze az életművet. Olyan kézikönyvet kívánt a nagyközönségnek átadni, amely megbízható és kiegyensúlyozott értékítélettel informál az életút egyes fejezeteiről éppúgy, mint az egészről, ahogy és amivel Széchenyi a kiművelt emberfők számát gyarapítani szerette volna Hunniában. Ezt a példázatosságot szem előtt tartva vezérfonalként jutunk előre, hogy bármikor visszalapozva észrevegyük a szülői ház örökségét éppúgy, mint a lassan magára találó, életfeladatát meglelő robusztus alak céltudatosságát és haszonelvűségét. Nagyközönséget említettem, s ebbe a körbe beleértem az igényesebb diákok mellett a még olvasó értelmiséget és természetesen a lokálpatriótákat is, hisz Csorba László kötetének egyik nagy erőssége, hogy a szűkebb értelemben vett kis haza, Cenk, Sopron és a vármegye széchenyis vonatkozásait is kellően kiemeli. Elég itt utalnom a pusztacsaládi Szent István-szobor képmására (i. m. 105-107.), vagy a Soproni Múzeumban őrzött ereklyékre, a halotti ruhákra (i. m. 101.). Itt érdemes még kiemelnem a képszerkesztők nagyszerű munkáját is (Csorba László mellett Dominkovits Péter és Kiss Melinda érdemét), ugyanis a mai vizuális kultúránkban elengedhetetlen a minőségi illusztrációk felhasználása egy ilyen irányú összefoglalásban, s ezt a nagy munkát kiválóan teljesítették a képek kiválogatói. A korabeli portrék mellett a tárgyi kultúra emlékei is megidézik a kort, ama nagy és teremtő időket! Az elismerést nem gyengíti néhány kétség. Rónay Jácint egykori bencés szerzetesként említtetik (i. m. 96.), holott Rónay a száműzetésben is bencés volt és maradt, s ebben a minőségben segítette 1859-ben Londonban a sárga könyv megszületését. Régóta vitás kérdés, hogy a Times közölte-e a döblingi remete álneves leleplező írásait. A kötetben azt olvassuk (i. m. 97.), hogy cikkei eljutottak ezen oldalakra, míg Oplatka András szerint mindösszesen egyszer látott napvilágot a londoni lapban Duplex aláírással cikk. Különösnek hat, hogy az utolsó napon, 1860. április 8-án, amikor a gróf végleg elhagyta az árnyékvilágot, a szerző húsvétvasárnap helyett húsvét hétfőjét emlegeti (i. m. 98.). A páratlan életmű ismert, az országépítő tetteket vég nélkül képes felsorolni az eminens diák, a kötetek sorjáznak a gróf előtt tisztelgő olvasó könyvespolcán, marad-e nyitott, lezáratlan kérdés? Aligha véletlen, mint annyiszor, itt is vissza- és viszszatérő kérdés a gróf személyiségképlete, az a kettősség és szétfeszítő erő, amely az elme és a tett közötti szakadék! Az ok egyszerű: a naplók megmaradása (az eredeti szándék ellenére) bepillantást enged egy ember titkaiba és ez a látvány időnként zavarba hoz, időnként el-342
