Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Varga József: "Arany papnak - fakehely"
VARGA JÓZSEF „ARANY PAPNAK - FAKEHEIY” 3szor Egy tanár több tantárggyal ne terheltessék; mert így lehetetlen lévén mindegyikből egyformán készülnie [...]. 4szer Az akadémiákban lévő könyvtárokra [...] nagyobb gondot kívánnék fordíttatni, és bizonyos évpénzzel elláttatni, melyen [...] az intézet szükségei szerint újabb könyvek vásároltatnának; mert a szerzetes tanár [...] sokszor magán éppen nem segíthet, sőt szorgalmasb tanítványainak sem képes hasznos olvasmányt nyújtani. [...] Czélszerű volna egyszersmind minden akadémiában legalább egy természettani folyóiratot rendesen járatni. 5ször Láttassanak el a természettani szertárok nagyobb évpénzzel [...] Azon szervek, melyek majdnem minden museumban találhatók, engedtessenek által a reáliskoláknak, a rosszak pedig, melyek a javítást éppen nem érdemlik, elárverettetvén, a bejött öszvegből újak szereztessenek. — Azon 40 pfon,10 mely eddig kegyelmesen utalványoztatott, nem sokat mutathatott vagy szerezhetett a tanár, pedig gyakorlati tanulmányban csak kísérletek után, látásból tanul leginkább a növendék. [...] 6szor Engedtessék meg, vagy inkább szólhassanak föl a természettan tanárai — míg a reáliskolák életbe nem lépnek — vasárnapi népszerű leczkékre. Ezáltal némiképp pótoltatni fog az eddig tapasztalt hiány [...] 7szer A természetrajz és mezőgazdaság tanítása föltételezi a szükséges gyűjteményeket. Már egy éve, hogy a tanításra legszükségesebb növényekből egy tanuságos gyűjteményt állítottam öszve, mintegy 60 példányt szárítván minden növényből. Ehhez szándékom vala rövid, de kimerítő leírást nyomatni és Magyarország minden főbb oskoláiba elküldeni, hogy így mind tanároknak, mind tanítóknak [...] segédeszközül szolgáljon; de a zavarok és a költségek hiánya miatt e vállalatom kivitelében gátoltattam. [...]” Bizonyára e fenti előterjesztés is késztette arra Eötvös József kultuszminisztert, hogy meghívta Römer Flórist az 1848. július 20-24. között rendezett egyetemes tanügyi kongresszus elnökségébe, s egyben megbízta a felsőtanodai szakosztály felállítási és szervezési feladatainak elvégzésével. (Hampel 1891, 5- 6.) A szakosztályt meg is szervezte, s aktívan részt vett annak munkálataiban, de az elnöki tisztségre tudós rendtársát, Jedlik Ányost jelölte, akit a tagok el is fogadtak. A szakosztály folyamatosan terjesztette elő javaslatait a szakaszosan tevékenykedő plenáris ülés elé, amely ezeket megvitatta és elfogadta. A legfontosabb javaslatokat június 28-án egy 25 fős küldöttség (köztük Rómer Flóris) vitte Eötvös miniszterhez petíció formájában azzal a kéréssel, hogy a miniszter mielőbb javasoljon a nemzetgyűlésen új nevelésügyi törvényeket. Ennek munkálataihoz felajánlották a tanítók szakértelmét és közreműködési szándékát. (Oroszlán 1958, 58.) Pozsonyi működésénél kell még szót ejtenünk arról is, hogy a „feltanodában” végzett tanári sikerének köszönhetően a helybéli előkelőségek előszeretettel járatták gyermekeiket Rómer óráira, nyilvános előadásaira, és a legelőkelőbbek többször is hívták magukhoz úgynevezett „házi előadások” tartására. S amikor a nádori család 321