Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)

Varga József: "Arany papnak - fakehely"

ARRABONA 2013.51. TANULMÁNYOK az utolsó pozsonyi országgyűlés idején a városban tartózkodott, még József nádor is felfigyelt munkálkodására, s felkérte: legyen instruktora fiának, a 15 éves József főhercegnek természetrajzból. Erről maga Rómer így számolt be: „Alig, hogy az aka­démiai előadásokhoz hozzáfogtam, József főherceg ő fensége nevelője keresett fel a múzeumban és megkért, hogy növendéke taníttatását az alsóbb állatosztályokban, az ásvány és földtanban vállaljam el. Meggondolási időt kértem, de már az nap négy órára kérettem meg a Grassalkovich féle palotában való megjelenésre, hol Anders ez­redestől azon hírt vettem, hogy Pestről lévén ezen állomásra ajánlva, különben is nevelési nézetem által is ki lévén elégítve, másnap a tanítást elkezdhetem. A külső zaj és zavar dacára ezen évet életem legboldogabb szakaszának val­lom. Azon ragaszkodás, melyet minden felvigyázat daczára tanítványomban ta­pasztaltam, azon kedv és szorgalom, mellyel tárgyaimat felkarolá, holott másutt nem értetvén és nem méltányoltatván, nem nagy kedvvel hallgatta tanárait, rend­kívül serkentettek, hogy a legjobbat elérhessem. A gyakori kirándulások, a fényes próbatét eszközlék, hogy a magas tanítvány mind inkább ragaszkodott szemé­lyemhez, és ezen év emlékét maga részéről is legkedvesebbnek nem egyszer nyil­­vánítá.” (Rumlik 1907, 32-33.) De a sok pozitívum mellett, melyekről fentiekben szó esett, voltak árnyolda­lai is e korszaknak. Nem mindenki nézte jó szemmel Rómer tanári sikereit. Erről a legilletékesebb helyről, önéletrajzából érdemes idézni: „Két évi működésem alatt a szigorúság embereinek, kik irigységüket e szent burkolattal takargatták, volt elég működésemmel meg nem elégedniük. Nem tetszett az, hogy egész nap a múze­umban voltam, hogy gyakran vidékre kirándultam, és pedig többnyire hallgató­immal, hogy efféle kirándulásokról nem pontosan a vacsora órájára tértem haza stb. Hozzájárulván, hogy a lapok és a lakosok méltatván emberséges, iparkodó törekvéseimet, dicsértek, [...] csak elismerést szavaztak, hogy a ligetben alapított füvészi kertért magasztaltak (Rumlik 1907, 27.) Ez utóbbi parkban — mint egykor Platón az Akadémosz Hérosz ligetében, vagy Arisztotelész az Apollón Lü­keion szentélyét övező ligetben — tartott foglalkozásait nem is folytathatta tovább. 1848-ban még felajánlották neki József főherceg mellett az úgynevezett második nevelői állást, de ezt ekkor már nem fogadta el, mert mint ő maga írta: „a haza parancsolt — előbb önkénytesnek, majd rendes utásznak csaptam fel és elhagytam a kolostort, a fényes udvari szolgálatot, hogy a pozsonyi kaszárnyában a magyar király katonái közé közlegényképpen beálljak.” (Börzsönyi 1916, 676-677.) De nem csupán ő maga állt be honvédnek, felhívásában diákságát is arra buzdította, hogy álljanak a haza szolgálatába.11 A nagy tiszteletnek örvendő tanár példáját többen is követték tanítványai közül, s a szabadságharcot követő megtorlás alkal­mával Rómer ellen talán éppen e felhívás volt a legsúlyosabb vád. Nyolcévi bör­tönbüntetésre ítélték, raboskodott Bécsben, Olmützben és Josefstadtban. De a börtönévek alatt sem feledte, hogy ő szerzetes és tanár. A bencések jelmondatához hűen (Imádkozzál és dolgozzál!) ekkor sem tétlenkedett. Papként lelki vigaszt 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom