Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Ilon Gábor: Kik és mikor temetkeztek a Bakony halomsírjaiba? Magángyűjtők és régészek Rómer Flóris nyomában
ILON GABOR KIK ÉS MIKOR TEMETKEZTEK A BAKONY HALOMSÍRJAIBA? másolták az eredetit. Látványos példái ennek — a fentiekben vizsgált „hétköznapi” fegyvereken túl — az Egyiptomból (Müller-Karpe 1980, Taf. 38. B/4, 64. A/8), Szíriából (Müller-Karpe 1980, Taf. 143. C), Izraelből (Müller-Karpe 1980, 122. Taf. D/5; Gabii — Gale — Rosen 2011, Fig. 9), de a Skandináviából21 is ismert ún. sarló- és görbekard. Nyilván csak az utóbbi helyen értelmezhető különleges, az elithez kapcsolható presztízs fegyvernek. A Földközi-tenger keleti medencéjében nem csak számos — az előbb már idézett — példánya, de rengeteg ábrázolása (Medinet Habu: Müller-Karpe 1980, Taf. 67. 4., 69. 2., 73. 2., 4.) is létezik. A fegyverek által okozott sérülésekről a csontok vallanak. Például nyílcsúcsok a nyak- vagy gerinccsigolyákban, kardpenge vágása a koponyán, a kardgomb által betört fej. (Jockenhövel 2006,111-115., Abb. 8-10.) A németországi Tollense-völgyében cca. 1200 körül történt urnamezős kori csata nyomai: betört koponyák, combcsont ízületi részébe fúródott nyílhegy, halmokba rakott, összevagdalt hosszúcsontok (Jantzen-Brinker et alii 2011, 428., Fig. 4., 7-8.). A mészárlás — kardokkal és buzogányokkal/fabunkókkal — itt hasonló lehetett, mint amelyet III. Ramses Medinet Habu-i templomának reliefje megörökített. (Müller-Karpe 1980, Taf. 67. 3-5.) Bernhard Weninger és Reinhard Jung (2009, Fig. 14.) szerint az égeikumi késő bronzkor záró szakaszának periodizációja — Kastanas C14 adatai alapján a következő: LH (késő Helladikus) III C korai 1-2 = 1210/1200 - 1170/1160 között, LH III C kifejlett 1-2 = 1150/1140-ig, LH III C késői 1-3 = 1100-ig, LH III C legkésőbbi = 1185/1080-ig. A Kr. e. 13. században és a 12. század elején a Levante környéki országok írott forrásai szerint az ún. tengeri népek az Égeikum keleti részén, Egyiptomban és Szíriában jelennek meg. Pl. III. Ramses uralkodása idején 1180 BC körül 6 városban (pl. Hatti /1190 BC/, Quadi, Arzawa) történtek komoly pusztítások (Jung 2009, 31-32, Abb. 3). A ciprusi Enkomi településén a IIB települési szinten figyeltek meg a francia ásatók egy pusztulási réteget, amelyet a késő Helladikus IIIB időszak végével, illetve a késő ciprusi (LZ) IIC periódussal lehetett szinkronizálni. Az ugariti palota ásatási területén pedig jól megfogható volt a támadók két nyílzápora (25 és 30 lövedék), de még utcai harc nyomát is meg lehetett figyelni. Ugyanakkor a védőknek a palotában deponált nyílhegyeit és parittyaköveit is megtalálták. A támadók a szárazföldön kívül, természetesen a vízen is érkeztek. Egy késő mykenei kori 50 evezős hajó kb. 60 harcost tudott szállítani. (Jung 2009, 36-37., 39., 42.) Az erőszakos rablóhadjáratokkal — lásd ehhez Jozef Paulík (1990) térképét (8. kép) — párhuzamosan azonban számos helyen konstatálható, hogy letelepültek. Például a szíriai Tell Kazel K2 rétegét a tengeri népek egy csoportja már nem, mint pusztítók, hanem mint telepesek „hozták létre”. Ezt a kézzel formált, szürke, helyi készítésű mykenei kerámia igazolja, vagyis az Égeikumból és az Dél-Itáliából érkezők, igyekeztek a helyi lakossággal együtt élni. (Jung 2009, 43-44.) Európának az Urnamezős kultúra által uralt teljes területén a hamvasztással történő temetkezés volt az elfogadott, a „divatos”. A Földközi-tenger keleti medencéjében azonban nem. így ezen új szokás (Childe 1930,216.), ami először (LH IIIC 163
