Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Mester Zsolt et al.: Páli-Dombok: A régibb kőkor első biztos lelőhelye a Rába-völgyben
ARRABONA 2013. 51. TANULMÁNYOK (16 500-14 600 év BP) követte, amely az utolsó nagy löszképződési időszak volt Közép- és Kelet-Európábán. (Frechen et al. 2003; Sümegi et al. 2015) A későglaciális során a klíma az erőteljes ingadozások ellenére fokozatosan enyhült. Ennek következtében az északi területeken felhalmozódott belföldi jégtakaró, valamint a magashegységek gleccsereinek jelentős része is visszahúzódott. A Bolling-Allerod interstadiális (14 700-12 700 év BP) kezdetén Közép- és Kelet- Európában a tundra és a száraz kontinentális sztyepp erőteljes visszahúzódása indult meg, miközben a tűlevelű tajga egyre inkább elterjedt észak felé. Az enyhülés hatására kisebb foltokban már a Kárpátoktól északra is megjelentek a lombhullató fafajok. (Feurdean et al. 2014) A Dunántúl területén a korábbi sztyepp vegetációt fokozatosan felváltotta a fenyő, lucfenyő, vörösfenyő és nyír fafajok által jellemzett mozaikos flóra. (Sümegi et al. 2002) A hirtelen bekövetkezett, de rövid ideig tartó hideghullám, a Dryas III (12 700-11 500 év BP) már a pleisztocén végét jelentette, amelyet a holocén elejének intenzív felmelegedése követett egész Európában. (Davis et al. 2003) Régészetileg a késő-pleisztocén időszaka a késői felső paleolitikum, amelynek leletanyagai hazánk területén az Epigravettien kultúrához, illetve a kavicsnyersanyagot felhasználó Ságvárien kultúrához sorolhatók. (T. Dobosi 2009a) E közösségek a „mamut-sztyepp” nagy csordákban élő állataira, főleg rénszarvasra és vadlóra vadásztak, s a kőnyersanyagaik tanúsága szerint kiterjedt kapcsolatokkal vagy nagyfokú mobilitással rendelkeztek. (T. Dobosi 2009b; Lengyel 2014) A holocén kezdetén, a preboreális fázisban (11 500-10 200 évBP) a júliusi átlaghőmérséklet mintegy 5 °C-kal emelkedett (Feurdean et al. 2014), az erőteljes felmelegedést a vegetáció gyors átalakulása követte, mely során a tűlevelű erdők és a hidegtűrő fajok (éger, nyír) visszahúzódtak, s a lombhullató erdők (tölgy, szil, kőris, nyár, fűz) kiterjedtebbé váltak. (Járai-Komlódi 2000; Magyari et al. 2012, Feurdean et al. 2014) Ezzel párhuzamosan alapvetően átalakult az állatvilág öszszetétele is, a nagy csordákban élő korábbi zsákmányállatok kihaltak vagy északra húzódtak. Ebben a helyzetben az epipaleolitikus embercsoportok számára két túlélési alternatíva kínálkozott: a zsákmányállatok követése Észak-Európa irányába, vagy alkalmazkodás a megváltozott helyi körülményekhez. Ez utóbbi esetben a vadászati technológiában is változtatásokra, innovációkra volt szükség. A holocén elején a Kárpát-medencében lezajlott kulturális változások mögött a kutatók eleinte délről érkező hatásokat sejtettek. (Kozlowski-Kozlowski 1983) Azt feltételezték, hogy a pleisztocén legvégén az addigi kulturális tradíció megszakadt, az Epigravettien ipar fejlődése legkésőbb az Allerod interstadiálisban lezárult, majd Itáliából a Tardigravettien kultúra a Balkán északi részén át fokozatosan elterjedt a Kárpát-medence legnagyobb részén. Az 1990-es évek elején a medence központi részén, a Jászságban kimutatott epipaleolitikus lelőhelyek fényében Kertész Róbert a helyi epigravettien tradíció továbbélésére hívta fel a figyelmet, valamint hangsúlyozta az északnyugati-nyugati hatások jelentőségét. (Kertész 1996; 128
