Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - N. Mészáros Júlia: A kép mint a művészi illúzió teljessége. Bevezető Németh János festészetéhez és a győri a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményébe került alkotásaihoz
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Németh Jánost a dialektikus és szintetikus gondolkodásmód jellemzi és az avantgárd dimenzionistákkal rokon látásmód, mely nem tagadja meg a festészeti hagyományokat, hanem továbbgondolja végig nem vitt, progresszív elemeit.4 Művészetfelfogását kiterjeszti a valóság egészére és önmagára is, s a problémamegoldáshoz visszamegy a festészet gyökeréig. A strukturalizmus, a fenomenológia, az alaktan és az egzisztencializmus tanulságaiból kiinduló, a változó valóságot mélységében, sokféleségében, élményeiben és változásában megragadó, új szintézisteremtő festészet vált művészeti programjává, melyet ma is folyamatosan finomít, újabb és újabb nézőpontokkal és felismerésekkel tesz teljesebbé. Az 1960-as évek elején festészeti elvei a korai strukturalista és analitikus törekvéseket elindító, lengyel származású Wladyslaw Strzeminski5 és az orosz Pavel Filonov6 művészetfelfogásához álltak közel, jóllehet munkásságukat, alkotásaikat közvetlenül csak az 1970-es évek közepén ismerte meg. Közös bennük a látás tudatos intellektualizálása, a látvány egészként való felfogása és az, hogy a fizikai és a természeti különbségének a feloldására organikus elven szervezik a kompozícióikat. Strzeminsky és Filonov, más-más megközelítésből ugyan, de egyformán törekedett arra, hogy képeiken a részek szervesen beleintegrálódjanak az egészbe, és organikus struktúrát alkossanak, mely mentes az anyaghoz való kötöttségtől. Strzemihsky művészetében a természet egységbe foglalt látomását a kompozíció és elemeinek— erőteljes, egyenrangú színfoltjainak—ornamentális karaktere, valamint a tárgyias megjelenéstől függetlenített absztrakt nyelv biztosította. Filonov festményeinek elemei egyszerű geometrikus formai redukciók. Ezekből építette fel kompozícióit olyan egységes rendszerré, amelyben a rendszerszerűség a részek egészhez való relatív viszonyából következett. Mindketten a színekre, valamint a rész és egész organikus együttesére koncentráltak s a festészetnek a tárgytól való elhatárolására törekedtek. Mint oly sok modern művészre, rájuk is nagy hatást gyakorolhatott Adolf von Hildebrand 1893-ban közzétett formatana7 és Konrad Fiedler 1876-tól kiadott, néhány korai fenomenológiai írása, pl. az Über die Beurteilung von Werken der bildenden Kunst8 című. Ebben a szerző arról értekezett, hogy a művészet lényege nem az alkotás hatásában keresendő, hanem a művész esztétikát felülmúló látásában. Ha az alkotó kizárja a kaotikust az érzéki tapasztalásból, a konkrét fizikai valóság tiszta formáját észleli. Németh János ösztönösen ebbe az irányba indult el. Gimnazistaként Mednyánszky képeihez vonzódott. Felismerte művészetének lényegét: az egymásnak feszülő színek imaginativ erejét és sajátos atmoszférateremtő minőségét, valamint a művészi képzet strukturált formákkal, színekkel és anyagkezeléssel való megfeleltethetőségét.9 Talán ennek a korai, inkább ösztönös, mint tudatos felismerésnek köszönheti, hogy egész életére a természetet választotta kutatása tárgyává, ahol a természet fogalma és tartalma a festői látásmód és világlátás érését követve, folyamatosan bővült, módosult. 218
