Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - N. Mészáros Júlia: A kép mint a művészi illúzió teljessége. Bevezető Németh János festészetéhez és a győri a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményébe került alkotásaihoz
A KÉP MINT A MŰVÉSZI ILLÚZIÓ TELJESSÉGE N. MÉSZÁROS JÚLIA Németh János festészete az organikus világ tapasztalati dimenzióiból nyert rend-képzettől a komplex szín és érzésjelenségeken, a formák által gerjesztett, külső-belső feszültségeken, a mélységi és felületi minőségek szimbolikus kifejezésén és formai absztrakcióin át, a partikularitásoktól megtisztított, s a tiszta ábrázolás szférájában megtalált strukturált színhez érkezett, mely festészetében, esztétikai rendszerében és gondolkodásában is az univerzum szublimált építőeleme. A művészi látásnak és gondolkodásnak e magasabb absztrakcióhoz vezető szintje korán kimutatható festészetében. Főiskolásként a fő kérdés számára nem a forma elvonatkoztatása volt, hanem a festészet eredendő funkciójának a megértése, a művészi szubjektum és a világ viszonyának, a tudat és a reprezentáció összefüggésének a tisztázása, az Egésznek az érzéki és objektív kifejezhetősége. Szisztematikusan elemezte a magyar festészet jelentős alkotásait, eközben a kompozíciókat összetartó erőkre, a tömeg és a szín összefüggéseire, a valóság és a művészi eszközök egybevágóságára, a művészi valóság kiterjesztésére koncentrált. Ekkor készült portréin bonyolult vonalhálókkal találkozunk, amelyek széles kontextust teremtenek az ábrázolt arc és környezete, valamint az individuum és annak képe között. A főiskolai kötelező forma- és szerkezetelemző feladatok, és korán megmutatkozó absztrakt gondolkodásmódja lerövidítették számára azt az időt, amit útkeresésnek lehet nevezni, ami alatt a környezeti hatások feldolgozását, belsővé tételét és az alkotói tapasztalatoknak a művészi tudat strukturális elemévé egyszerűsödését értjük. Mivel Budapesten, s lényegében Zürichben is, klasszikus akadémiai képzésben részesült, pályakezdésekor, 1957 és 1960 között előbb meg kellett szabadulnia mindattól, amit addig a főiskolákon tanult, és egységesítenie kellett a már sajátjaként használt képi eszközeit, hogy elhagyhasson minden konkrét formát, s elszakadhasson mind a hagyományos, mind az organikus és geometrikus avantgárd festészet, és az absztrakt expresszionizmus nyelvi hagyományától, valamint a perspektívától. A dinamikus mozgás tisztán színekkel való kifejezésében látta ennek lehetőségét. A tárgy nélküli nyelvhez Vaszilij Kandinszkij művészetét fedezte fel, aki a korai orosz strukturalistákhoz hasonlóan a művészet és a természet közös vonásait kereste. Kandinszkij számára az absztrakt festészetnek az a feladata, hogy „szabatos” alkotói módszert és a szerkesztés (konstrukció) szabályait magába foglaló grammatikát adjon, aminek a festészetben a kompozíciótan felel meg. Az alkotói folyamatban analitikus és szisztematikus szakaszt különített el. Szerinte az utóbbiban feleltethetők meg egymással az alapelemek és azok elrendezésének lehetséges törvényei. „A tartalom nem más, mint a szervezett feszültségek összege” — írta.10 Németh János azonban az absztrakt festészetnek azt az útját választotta, ahol a kép vagy képelem nem leképezése valaminek, nem jel, nem metafora és nem is szimbólum, hanem a fizikai, érzelmi és szellemi természetben egyformán jelenlévő valóság-elem. Turnertől és Van Goghtól tanulta meg, hogyan lehet a leírás elkerülésével, pusztán a színnel érzékeltetni a tisztán természetit, mely képes magába tömöríteni a külső és a belső világot, és a művész tudatos vizsgálatának személyes tanulságait is. 219
