Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tóth László: A győri és Győr környéki nemes Kálóczy család története
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Ruisz József révfalusi halkereskedő emlékezete szerint 1758/59 telén„korán jővén az jég majd minden bárkával kereskedőnek bárkáikat ide s tova az öreg Dunán ellszorétotta”. Egy bárkás legény szerint a „Kálóczy bárkájából naponta öntötték a döglött halakat a Dunába, vagy hordták a partra, halomra rakván”, s azok a „Vadaknak és Madaraknak Eledelei lettek” Amikor visszaindultak, alig maradt élő hal, „s a három bárkábul egybe rakván az megmaradt eleveny halat, nem maradott csak 200 mázsa is”.51 Úgy tűnik, Kálóczyék nem figyeltek eléggé egy régi halászati tapasztalatra: „A bárkába sokszor kész akarva nem tesz az Ember sok halat, mert mennél szorosabban van, annál jobban döglik.” A hajórajok lomha haladásához hozzájárult, hogy alkalmasint a dunai kikötőkben, Baján, Kalocsán és Budán értékesítették a győri, a bécsi és pozsonyi kvótán felüli halmennyiséget. A Kálóczy kompánia a Fekete-tengerről felúszó hatalmas testű vizákra és tokhalféleségekre specializálta magát és ezen különleges halféleségek kereskedéséből jócskán meg is gazdagodott. A vizahalászat veszélyes foglalkozás, ezáltal költségesebb vállalkozás is volt, mivel a vizahalászok nem tavakban, hanem a nyílt dunai vízen halásztak, melyhez két speciális háló, valamint 14 markos halászlegény szükségeltetett. A folyóban való halászás és a hatalmas, nagy súlyú, akár 8 mázsás, erős halak kifogásának veszélyessége érződött a bérek mértékén is: vizahalász legények „viza tanyákon” dolgoztak, bérük 70 forint volt naponként. Csak összehasonlításképpen a tavi halászok naponta 1-3 forintot kerestek. A viza halászok joggal lehettek büszkék, hiszen pár hét alatt többet kerestek, mint a bárkás legények fél év alatt. Az egyik tanú más legénytől hallotta, hogy a „viza halászatbul lett Kálóczy Uram kompániájának nagy haszna”.52 Az ominózus 1756-os esztendőben minden halkereskedő kompánia nagy károkat szenvedett, s a Kálóczy kompánia éppen ekkor a vizahalászatból származó bevétellel javított a pénzügyi mérlegén. A sikeres vizahalászat eredményeként előfordult, hogy — az egyik tanú elmondása szerint — „Kálóczy uramnak 50 vizája is megvolt”. Ez óriási mennyiség, nemcsak a kihalászásban volt veszélyes vállalkozás, hanem a bárkákban történő dunai szállítása is, mivel a vizaszállítmányt élve fel kellett hozni Győrig. A friss vizák közül lent egyet sem adtak el, az mind feljött Győrig, mivel ezek az óriás halak ínyencségnek számítottak a bécsi és a pozsonyi piacon. A „Porok”, a nyugati halkereskedők,53 ugyanis ezeket az arisztokraták asztalára szánták, és busás hasznot ígértek. A kihalászott vizamennyiség nagyobb részét Győrött értékesítették: a viza mázsájáért a pórok 15 forintot fizettek, ugyanezt Győrött a lakossági fogyasztóknak igen magas áron, 36 forintért árusították. Alapjában pórok által kialakított árszínvonalhoz igazodtak a rangosabb dunai kikötők halpiacai, ám a helyi piacokon változó áron értékesítették a Dunán felhozott vizamennyiséget.54 A révfalui halkereskedők más halfajtákat is vásároltak, évente mintegy 1200 mázsa mennyiségben a délvidéki tavakból: csukát, pontyot, harcsát, keszeget, compót, márnát. Még az is előfordult, hogy a Duna melletti települése
