Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tóth László: A győri és Győr környéki nemes Kálóczy család története
TÓTH LÁSZLÓ A GYŐRI ÉS GYŐR KÖRNYÉKI NEMES KÁLÓCZY CSALÁD TÖRTÉNETE Nyolcévi békés együttműködés után kezdődtek a bajok. 1756-ban a korán beállott téli fagy következményeként a Dunán való hajóközlekedés ajég miatt szinte lehetetienné vált. Mire tavasszal a bárkák Győrbe értek, a felvásárolt halak jó része elpusztult, a kereskedőket nagy kár érte. Egyetlen megrakott bárka ért fel még időben Győrig, amelyből 1070 forint értékű halat árusítottak ki. A veszteséget háromfelé osztották, ám az „együgyű” Karvászynak pénze nem lévén, csak adósságleveleket tudott prezentálni. A Kálóczy kompánia ezt a megoldást nem fogadta el és Karvászyt a következő években „kirekesztették” a közös kompániából. Válaszul Karvászy István és felesége, Philipovits Terézia, a „kardos asszonyság” pert indítottak a Kálóczy kompánia ellen. Mivel írásos dokumentumok nem léteztek, ezért a felek tanúvallomásokkal bizonyították az igazukat. A per 1758-ban kezdődött, és 1783-ban fejeződött be. Ekkor már sem Karvászy István, sem Kálóczy Mihály nem élt. A 25 évig tartó pereskedés során 33 bárkás legényt, 7 kormányost és 9 halkereskedőt hallgatott ki a nemesi bíróság. Tanúvallomásaikból részleteket tudhatunk meg a korabeli halkereskedés körülményeiről.48 A szállítások fél évig tartottak. A halkereskedő kompániák szeptemberben indultak Győrből bárkákon délre, a baranyai halastavakhoz, hogy az ősszel lehalászott halmennyiséget felvásárolják. A Kálóczy kompánia szokott az első lenni a Győrből való indulásnál és utolsó a feljövetelben, mert nagyon megrakták a bárkákat és megvárták a tavak őszi lehalászásának a végét. Nem volt veszélytelen vállalkozás a dunai hajózás. Lefelé, a víz folyásával egyezően könnyen és gyorsan haladtak, ráadásul a bárkák és hajók még üresek voltak, visszafelé viszont a víz folyásával szemben vontatni kellett a dúsan megrakott bárkákat. A biztonságos hajózást az egy bárkához tartozó hat legény és egy kormányos biztosította, ez volt a bárkához kívánatos személyzet létszáma. A legények heti bére két, a kormányosé három „forént” volt, „szorosabb üdőben többet is szoktak fizetni”.49 A megvett hal bárkákra történő berakása után, még a téli fagy beállta előtt fel kellett hajózni Győrig. Az őszi lehalászott halmennyiséget lehetőleg élve Győrig szállították, ahol a bárkákban tartva a nagyhéten, még húsvét előtt árusították a győri és Győr környéki vásárlóknak. A körültekintő szállítás ellenére a bárkákban lévő rakomány, mintegy fele általában elpusztult mire Győrbe értek. A hajózásban igazi veszedelem volt, ha a beállt fagy idején akartak visszaindulni Győrbe, miután a jég a halászok nyelvén „megszorította” a bárkákat. Ha netán a korai tél miatt a bárka a jégben „megszorult”, meg kellett először lékelni a bárkák körüli jeget, de még ekkor is ki voltak téve a jégzajlás veszedelmének. A nyereség nagyban függött a téli időjárástól, ugyanis a befagyott folyókon nem lehetett hajózni. Ilyenkor szekéren kellett ajég borította folyókon közlekedni és lajtokban szállították a halat és a bort. Úgy lehetett mérsékelni a károkat, hogy a Duna partján, vagy már a halastavak környékén halállományt gyorsan kiárusították, ami már elkezdődött Mohács környékén, vagy még gyakrabban lehorgonyoztak a védett dunai kikötőkben. A beteg, „bágyadt” halakat még a baranyai tavaknál eladták, vagy a megfelelő időben elkezdett sózással tartósították, így elkerülhető vagy mérsékelhető volt a veszteség.50 49
