Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Claudia Wunderlich: Késő nazarénus, késő romantikus és kártyatervező: A Kupelwieser-tanítvány Unger Alajos újrafelfedezése
CLAUDIA WUNDERLICH KÉSŐ NAZARÉNUS, KÉSŐ ROMANTIKUS ÉS KÁRTYATERVEZŐ... A nazarénus hatásokra utal, hogy Alajos háromnegyedes profilú önarcképe nagyon hasonlít a nazarénus Ludwig Vogelnek (1788-1879) festőtársáról, Friedrich Overbeckről (1789-1869) készített arcképére (1814, Staatliche Sammlungen Dresden, vö. Mitchell 2001, 63.), amely a festőt szintén széken ülve, keresztbe tett lábakkal ábrázolja, továbbá emlékeztet Overbeck önarcképére, amelyen önmagát Bibliával, rajzeszközökkel és vászonnal festette meg (1808/09, Museum für Kunst und Kulturgeschichte, Lübeck). Az Unger családi portrén szereplő férfiak simára borotvált arca is a nazarénusok szellemiségét idézi, a festmény a „családi kép mint idill, az idill mint családi kép” biedermeier szellemét követi. (Lorenz 1985, 160.) A család hátterében egy erdő látható. Az erdő — a Nürnberg környéki sűrű német erdő — fontos szerepet játszott Ludwig Tieck Franz Sternbald vándorlásai (1798) című művében, Joseph von Eichendorfnál pedig az ember végességével szembeállítva mint az időtlen idill jelenik meg; egész életművében központi motívum. Az erdő mítosza fontos szerepet játszott már Tacitus Germaniájában is, amelyet Jacob Grimm és mások a legrégibb német történelemkönyvnek tartottak. Az erdő, amely a vidék lakosságában akkoriban még mindig inkább félelmet keltett, a városok biztonságában élő polgári elit számára vonzó menedékhelynek tűnt; (Lehmann 2001) a romantika erős érzelmi irányultságának megfelelően számtalan versben, mesében és mondában „romlatlan világként”, a mindennapok küzdelmeitől távoli, elzárt helyként, a paradicsomként jelent meg.11 Az erdő szinonimájává vált mindannak, ami germán-német, és gyakran tűnik fel Ludwig Richter (1803-1884) és Moritz von Schwind (1804-1871) késő romantikus-nazarénus festészetében is. (AKL: Richter, Ludwig és Schwind, Moritz von) Az Unger családot a „természet felöltőjében” (Lorenz 1985,69.) ábrázoló kép Friedrich Schlegel elvárásait követi, aki úgy vélte, a portré a tájábrázolás kompozícióba emelése révén „szabadulhat meg a puszta műfaji kép szégyenfoltjától”. (Uo. 102.) Philipp Otto Rungénél (1777-1810) a tájábrázolás az elveszett paradicsom visszaszerzését szolgálja. (Uo. 110.) A festészetben a romantika protestáns ágát képviselő Rungéval és különösen Caspar David Friedrichhel (1774-1840) szemben a nazarénusok jelentették a romantika „katolikus útját”. (Uo. 111; von Einem 1978, 75.) Unger esetében, ahogy Ferdinand Oliviernél (1785-1841) is, a két irányzat összefonódik. Lorenz szerint bár a nazarénus művészetben a Szent Család általánosan népszerű motívumnak számított, Oliviernél számtalan új jelentést vett fel. A család Olivier „művészi és vallási programjának tartós eleme”, számára ugyanis nem az individuum áll a középpontban, ahogy általában C. D. Friedrichnél. Az Eichendorff-hangulatot idéző otthonos táj háttere előtt az egyes ember a közösség, elsősorban „a család tagjaként jelenik meg. [...] Egyén és család a természet és hit összhangját megteremtő keresztény élet alkotóelemeiként” értelmeződik. Olivier felfogásban tehát a romantika katolikus és protestáns irányzata találkozik, (Lorenz 1985,119f.) és Unger őt követi, amikor családi portréján a romantikus értelemben vett hívő embert az Isten által teremtett természetbe helyezi. Műve tehát egyike a felettébb ritka nazarénus ihletésű családi portréknak. 141
