Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A dunántúli hosszú furulya történeti vizsgálata
BRAUER-BENKE JÓZSEF A DUNÁNTÚLI HOSSZÚ FURULYA TÖRTÉNETI VIZSGÁLATA nyílásokkal azonos oldalon van kialakítva, ezért nem rokoníthatóak a magyar néphagyományból ismert magrés furulya típusokkal. Összességében a belső-ázsiai történeti anyag és a néprajzi analógiák áttekintése nagyon kevés esélyt ad arra, hogy a dunántúli hátsó szélcsatorna nyílású hosszú furulyát a honfoglaló magyarság keletről hozta volna magával. Valószínűbb, hogy a honfoglaló magyarság körében a belső-ázsiai perem, illetve a keleteurópai nyelvrés furulya típusok lehettek elterjedve, és ez sem érinthette a társadalom egészét, mert a hangszerek használata általában adott társadalmi csoporthoz köthető. A kevés rendelkezésre álló ikonográfiái adat, illetve a hangszernevek etimológiai vizsgálata alapján arra lehet következtetni, hogy magyar nyelvterületen a peremfúvós furulya típusokat valószínűleg csak a XVII-XVIII. században kezdik el kiszorítani a Balkánt és a Kárpátokat érintő makedoromán/vlach transzhumansz által elterjedő magrés furulya típusok. Ettől függetlenül az udvari kultúrában a nyugati hatások miatt már korábban is megjelenhettek a magrés furulya típusok, de ezek a nyugati típusokra jellemzően felső szélcsatorna nyílásúak lehettek, ezért ezek nem szolgálhattak mintául a XX. századra általánossá váló, alsó szélcsatorna nyílású népi furulyákhoz. Valószínűsíthetően a magrés furulya típusok elterjedésével a korábbi peremfúvós típusok átalakításával jöttek létre a hangszertípus mélyebb hang igényét kielégítő hosszabb változatai. A hosszú magrés furulyáknak magyar nyelvterületen két fő típusa maradt fenn. Három ujjnyüással rendelkeznek a magrés hosszú furulyák régebbi változatai. (11. kép) Ebből a hosszú furulya típusból eddigi ismereteink szerint mindösszesen három példány maradt fenn.3 Egyéb adat nem található róluk. Valószínűsíthetően a hangszertípus használói a XIX. század végén kihalhattak, mert a három ujjnyílásos hosszú furulyákon való játékról nem készült hangfelvétel. Szlovákia északi részén a XIX. század óta adatolható a három ujjnyílásos hosszú furulya típus jelenléte. (Elschek 1983, 151.) A helyi elnevezése apßfalavagyfujarka (kis fujara). A szlovák fúvótoldalék nélküli három ujjnyüással rendelkező magrés furulyák több méretben is készülhetnek, amelyek közül a nagyobbak rokoníthatók a magyarországi három ujjnyílásos hosszú furulyákkal. Ebből kifolyólag a három ujjnyüással rendelkező hosszú furulya egy régi, a magyar néphagyományból már kiveszett furulyatípus, amely hangszertípusról a Kárpátok északnyugati területéről, illetve Borsodból és Somogy megyékből maradtak fenn bizonyítható adataink. A hangszertípus elterjedésében szerepük lehetett a szlovák és lengyel pásztoroknak, akiknek a magyar pásztorokkal való kapcsolata a tárgyi kultúra és a szókincs területein jól megragadható. (Kniezsa 1934, 62-73.) 11.kép Három ujjnyílásos hosszúfurulya (Miskolc Herman Ottó Múzeum) 243
