Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A dunántúli hosszú furulya történeti vizsgálata
BRAUER-BENKE JÓZSEF A DUNÁNTÚLI HOSSZÚ FURULYA TÖRTÉNETI VIZSGÁLATA Brauer-Benke József A DUNÁNTÚLI HOSSZÚ FURULYA TÖRTÉNETI VIZSGÁLATA A furulya szavunk legkorábbi írásos megjelenése „furollya” formában 1636-ból Geleji Katona István ajánló levelének egyik passzusából, az Öreg Graduál bejegyzéséből ismert.1 A nyelvészeti kutatások alapján az erdélyi nyelvjárási hangutánzó eredetű szó a vlach pásztorok nyelvéből terjedt el, és valószínűsíthetően Petőfi Sándor révén került be az irodalmi nyelvbe. (TESz I. 1967, 992.) A furulya terminus vlach eredetét szintén alátámasztja, hogy változatai a Balkánon és a Kárpátok területén élő népcsoportok köréből egyaránt adatolhatóak, úm. az albán fyell, a szerb frula, a román fluier, az ukrán flojára és a szlovákfujara. Az etimológiai vizsgálatok alapján az albán fyell furulya elnevezés vagy a frymé lélegzet vagy a „feee" fúvást utánzó onomatopoetikus kifejezésből erdeztethető. (Sokoli 1958, 36.) Eredeti hangutánzó szó jellegére bizonyíték lehet Gvadányi József Dónishoz írt levelezésének 20. oldalán található bejegyzés úm. „Flótán furugláltál”. (MNySz 1.1890,1006.) A történeti-etimológiai kutatások az északi és keleti területekről származó fujera, fúrója változat szlovák nyelvből való átvételét is valószínűsítik. (TESz I. 1967, 992.) Megjegyzendő, hogy a szlovák nyelvben afujerának csak a Zólyom megyei Gyetva környékén honos, kiegészítő fúvókával ellátott, három ujjnyílásos, hosszú magrés furulyát nevezik. A kisebb méretű, hat ujjnyílásos magrés furulyák elnevezése pístaly, amely a lengyel piszczalki „furulya” elnevezéssel rokonítható. A cseh piscel, a lengyel piszczel, a bolgár pistjal, a szerb pisák elnevezések visszavezethetők az ősszláv pisk „síp” jelentésű kifejezésre. (Gavazzi 1966, 40.) A magyarországi szlovákok legelterjedtebb elnevezése szintén a pístalka. Afurula elnevezés csak a Nógrád megyei Csőváron és a Békés megyei Pitvaroson ismert. (MSZNKA1996, 358-as térkép) Csajághy György a XX. századi magyar népi hangszerek keleti eredetét bizonyítgató könyvében a magyar furulya kifejezést a hangutánzó „fú”, vagyis fúj igéből származtatja és az Urál környékén élő baskírok kuraj elnevezésű hosszú furulya típusának elnevezésével hozza összefüggésbe. (Csajághy 1998, 209-210.) Azonban — eltekintve attól a nem elhanyagolható különbségtől, hogy a baskír kuraj négy felső és egy alsó állású ujjnyílással ellátott peremfurulya típus — a furulyakuraj szóalakok rokonítása nyelvészetileg sem elfogadható. A furulya elnevezés késői, XVII. századi felbukkanásával kapcsolatban Sárosi Bálint felveti annak lehetőségét, hogy az elnevezéssel együtt egy újabb hangszertípust is átvehettünk a környező népektől, amely kiszorította a korábbi tilinkó és süvöltő elnevezésű hangszereket. (Sárosi 1998, 88.) Domokos Pál Péter szerint a moldvai csángóknál fennmaradt szültü vagy süvöltő „furulya” jelentésű szó a mari (cseremisz) népcsoportnál sijaltös nevű két ujjnyílásos furulya elnevezéssel rokonítható. (Domokos 1963, 282.) A hangszer felépítése és játéktechnikája miatt Ernst Emsheimer szintén kimutatja a két furulyatípus között a rokonságot. (Emsheimer 1975, 114-115.) Hermann Moeck ezt a típust finn-ugor-altáji nyelvrés furulya tí-235
