Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Horváth Gergely Krisztián: A nemnemes társadalom strukturális sajátosságai Moson vármegyében a rendi korszak végén
HORVATH GERGELY KRISZTIÁN A NEMNEMES TÁRSADALOM STRUKTURÁLIS... Amodell magyarázó ereje viszont az előzőnél is gyengébb (r2 = 0,11). Az előző regressziós modellbe bevont többi független változó sem mutatott összefüggést a népességnövekedéssel. 1805-ben a háztartások nagysága a fenti változók közül (felekezetiség, nemzetiség, zsellérek aránya) egyikkel sem áll összefüggésben. 1847-re ez annyiban változik, hogy a zsellérek aránya gyenge magyarázóerejűvé lép elő (ß = -0,37) a háznép nagyságát tekintve. A negatív előjel azt mutatja, minél magasabb a zsellérek aránya, annál kisebb a háztartások mérete. A település nemzetisége egy házra jutó népességszámra nézve ugyanakkor csekély mértékű magyarázóerőt mutat. A magyar településeken kisebb az egy házban élők száma, mint a nem magyaroknál (r = -0,33). 1847-re településtípus, nemzetiség és felekezet szerint is megvizsgáltam az egy házra és az egy háztartásra („háznép”) jutó lakosságot. (A háztartás alatt a Thirringféle definíciót követve az egy kenyéren élő közösséget értem.) A megyében — a pusztákkal együtt — a házakat átlagosan nyolcán lakták, a háztartásoknak 5,85 tagjuk volt. A legnagyobb értéket természetesen a puszták mutatják, ahol házanként átlagosan 9,3; háztartásonként pedig 7 személlyel számolhatunk. Igaz, a mezővárosi és falusi értékek nem sokkal maradnak el ettől. A mezővárosokban 8,15 lakos jutott egy házra, a háztartások mérete ellenben itt a legkisebb, 5,4 fő. Feltehetően a mosoni, magyaróvári és nezsideri emeletes házak, illetve a hátranyúló udvarokon található lakások emelték meg a mezővárosi házak átlagos népességszámát. A falvak értékei azonban igen hasonlóak: a házankénti átlagos népességszám 7,66; a háztartásoké pedig 5,7 fő. Az etnikai összetétel függvényében vizsgálódva, a német településeken éltek egy házban a legtöbben (8,46), ami felveti azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mit is értettek házon. A heidebauer építészet jellegzetessége tudniillik az, hogy a házat középen közös kapualj vágta ketté, és a ház két felében — két lakásban, egy telken — két család élt. A kapualj által összekötött ház gyakorlatilag két, közös telken felépült házat takar.40 Ha egy-egy ilyen félházat tekintünk egy háznak, akkor a nyolc fő feletti érték magasnak tűnik, bár a szolgák kiemelkedően magas aránya miatt még akár ez a szám is hihető lehet. Az átlagos háztartásnagyságból ítélve (5,8 személy) mégis szinte biztos, hogy az egy telken található, lakóház funkciójú épületet vették egy háznak, melyekben a német településeken általában két család lakott.41 Az egy házra jutó népességet tekintve a németek után a német-horvát vegyes lakosságú települések következnek (8,4 fő), majd a horvát (7,8 fő), a német-magyar (7,6 fő), végül a tisztán magyar (6,7 fő) helységek. A háztartásméretnél némileg más a sorrend, de igazából csak az első érték mutat különbséget (német-magyar: 7,27 fő), a többiek igen kiegyenlítetten sorakoznak egymás mellett (5,2-5,8 fő). A felekezeti háttér függvényében mindkét dimenzióban a zsidók által is lakott katolikus helyek kerülnek az élre (9,64 és 6,6 fő), melyeket a tisztán katolikus helyek követnek (8,2 és 5,9 fő). Az evangélikusok jelenléte valamelyest 87
