Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Németh Ildikó: Kényszerpályán - Reflexiók Wurditsh Antal soproni tanügyi népbiztos Tanácsköztársaság alatti működéséről a Győri Egyházmegye fegyelmi tanácsa előtt lefolytatott fegyelmi tárgyalás kapcsán
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK nító 1920 júliusában készítette el kézzel írt jelentését, amelyben a következőket írta Wurditschról: „Már itt le kell szögeznünk, hogy testületünknek egyik tagja sem volt kommunista érzelmű; még Wurditsch Antal sem volt az! Leginkább igazolja ezt az a mód, ahogyan őt Kellner tanügyi biztossá kinevezte. Wurditschot Kellner nem azért nevezte ki tanügyi biztossá, mert megbízható kommunista volt, hanem azért, mert azon az emlékezetes éjszakán, amikor a különféle biztosokat kinevezte és amikor a szabadkőmívesek részéről tulajdonképpen Rátz Manó8 volt ez állásra kiszemelve, Kellner Sándor elkiáltotta magát: »Nekem zsidó nem kell, hanem kath. tanító; a kath. papok hatalmát hadd törje meg kath. tanító.« Mivel Wurditsch a szocialista dalárdának előzőleg karnagya volt és így neve a jelenlévő szocialisták körében ismeretes volt, valaki az ő nevét kiáltotta és ez Kellnernek elég volt! Azonnal ki is nevezte, de mivel nem volt jelen, úgy küldött érte! És éjjel két órakor, Wurditschnak ismételt tiltakozása ellenére azzal a fenyegetéssel kényszerítette az állás elfogadására, hogy falnak állíttatja és agyonlöveti, ha ellenkezik. Wurditsch testületünk körében megdöbbenve panaszkodott, — mindjárt működésének első hetében, — hogy mibe keverte őt Kellner erőszakossága, és minden áron szabadulni akart a tanügyi biztosságtól. Hogy ez nem sikerült neki, annak részben a tanítótestület maga is okozója volt, amennyiben kartársai igen marasztalták őt, azzal érvelve, ha ő megy, esetleg egy fővárosi zsidógyereket neveznek ki a helyére, ki mindent fölforgat, míg ellenben Wurditsch az ő mérsékletével mindent menthet. Marasztalták őt a bencések és még mások is. Meggyőződésünk, hogy Wurditsch tényleg sok mindent mentett, különösen érdemül tudható be neki, hogy a szerzetesi iskolákat nem engedte megbolygatni, habár ezt több község munkástanácsa kérvényezte és ki akarta erőszakolni.”9 A fentebb idézett jelentés volt az, amelynek nyomán megkíséreltem rekonstruálni a történéseket: szerencsés helyzetben voltam, hiszen nem csak az utókornak szánt visszaemlékezések, hanem Wurditsch perére vonatkozó nagyszámú — világi és egyházi — irat is fennmaradt a Győri Egyházmegyei Levéltárban.10 A vaskos akta összesen 56 tételt tartalmaz: nem csak az egyházi fegyelmi eljárással szorosan öszszefüggő vizsgálati jegyzőkönyveket és tanúvallomásokat, hanem tükröződő iratként megjelennek itt a világi bírósági eljárás dokumentumai is. A soproni tanfelügyelőség, valamint felettes szerve, a győri tankerületi főigazgatóság tárgyalt korszakra vonatkozó iratanyaga elpusztult, azonban épp Wurditsch egy hónapnyi tanügyi népbiztosi működésének valamennyi aktáját felterjesztették a fegyelmi iratok mellékleteként, így még azok is rendelkezésünkre állnak. A szerencsés forrásadottságok lehetővé teszik, hogy ugyanazon történelmi eseményt több kortárs tanú szemszögéből is megvizsgáljuk: rendelkezésünkre áll Wurditsch saját vallomása, a világi és egyházi pereiben meghallgatott tanúk visszaemlékezései, valamint egyfajta „kontrollcsoportként” a központi utasítás alapján, kifejezetten történelmi adatgyűjtés céljával leírt kortárs tanintézeti beszámolók a Tanácsköztársaság eseményeiről. 120
