Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Recenziók
ARRABONA 2011.49/2. RECENZIÓK mentén építkezve, apránként adagolja, mintegy kézen fogva vezeti olvasóját a 1749. évi kétsoros anyakönyvi bejegyzéstől napjaink Hány Istók-feldolgozásaiig. Stílusának üdítő vonása, hogy a szerfelett intelligens tudományos szövegben szívbaj nélkül potyogtat el szleng-kifejezéseket, popkulturális utalásokat (mindezt ízlésesen, anélkül, hogy a nyegleség hibájába esne), amitől értekező nyelve szokatlanul frissé és élvezetessé válik. A már említett, 1749-ből származó anyakönyvi forrás tehát a nyomozás kiindulópontja, amely a kapuvári plébánián vezetett keresztelési anyakönyvek harmadik kötetében (1748-1791) szerepel. A kurta bejegyzés Gerencsér fordítási javaslatában így szól: „NB. 17-én feltételesen megkereszteltetett az erdőben talált tébolyult fiú, István, körülbelül nyolc éves, akinek keresztszülei Hochszinger Mihály és Meznerné Anna Mária”.1 Gerencsér egy teljes fejezeten keresztül elemzi a szöveghelyet összehasonlítva a témában született filológiai fejtegetésekkel, egyszersmind törekedve megragadni a Hány Istók-legenda történeti magvát, hiszen jószerivel ez az egyetlen egyidejű írásos bizonyíték a „vad fiú” létezését illetően. A szöveg bizonytalan grammatikájú latinja és a benne megbúvó információk felfejtésekor tekintettel van a szakirodalom más nézőpontot valló szakértőire is, alternatív értelmezéseknek is teret engedve. Végkövetkeztetésként annyi mondható el, hogy 1749-ben találtak egy fiút az erdőben (és nem a vízben vagy a mocsárban, ahogy későbbi történetvariánsokban szerepel), aki nyolc év körüli lehetett, „demens”nek, vagyis tébolyultnak tartották, és feltételesen megkeresztelték. A feltételes megkeresztelésnek — ahogy arra Lukácsi Zoltán (Gerencsér által is idézett) tanulmányában2 rámutat — kétféle oka lehetett: vagy nem tudták eldönteni, hogy ember-e az illető, vagy kétséges volt, hogy megkeresztelték-e már korábban. Lukácsi és Gerencsér is inkább utóbbi nézeten vannak. A két szerző abban is megegyezik, hogy a „demens” kitétel nem feltétlenül jelenti a gyermek gyengeelméjűségét; arra is utalhat, hogy a vad körülmények között élt fiú nem volt képes emberi beszédre, és hiányzott a civilizált emberi viselkedés minden formája magatartásából. Gerencsér ezután rátér a másik kizárólagosan hiteles, írott forrásnak tekintett anyakönyvi bejegyzésre, amely már kikerekíti a történetet, egyszersmind minden további Hány Istók-feldolgozás ősforrásává lépve elő. A Rosnstingel-feljegyzés német nyelvű szövege a kapuvári keresztelési anyakönyvek ötödik kötetében (1825-1945) kapott helyet, az Esterházy-uradalom tiszttartójának, Rosnstingel Pálnak egy korábbi (1788- 1801 közötti időszakra vonatkozó) hivatali jegyzőkönyvéből készült kivonat utánközléseként. Ebben a szövegben már megjelenik a későbbi Hány Istók-legenda 1 Latin eredetiben: „NB die 17 Baptisatus est Conditionate puer demens repertus in Sylvia Stephanus, circiter / Annorum 8 Cujus Patrini Michaél Hochszinger et Anna Maria / Meznerin.” 2 Lukácsi Zoltán: Hány Istók az írott források tükrében, In: Nemes Gábor - Vajk Adám (szerk.): In labore fructus. Jubileumi tanulmányok Győregyházmegye történetéből. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2011.309-324. 232
