Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/2. (Győr, 2011)
Recenziók
ARRABONA 2011.49/2. RECENZIÓK minden fontosabb eleme: az elvadult fiú (itt tíz évesen szerepel) elfogásának története, az elfogok személye (Nagy Ferenc és Molnár Mihály halászok), helyszíne (az Égererdő), a feltételes megkeresztelés, a kapuvári várban történő fogva tartás, a civilizációs defektusok (a ruhától és főtt ételtől való idegenkedés), a mérsékelt sikerekkel történő szocializációs folyamat, végül a szökés epizódja. Gerencsér Péter forrásokban gazdag módon tálalja a másodiktól negyedik fejezetig a történet élénk XVIII. századvégi és XIX. századi recepcióját magyar és idegen nyelvű környezetben egyaránt. Hány Istók története sokáig földrajzi, helytörténeti munkák, útirajzok Hanságról szóló részét színező, unikális epizódként nyert feldolgozást, német és angol nyelvű (brit illetve amerikai) művek is rendszeresen hivatkoztak legendájára. Ezzel mintegy párhuzamosan a magyar, német és angol nyelvű sajtóban is szétfutott a hansági vadember („Wassermann”, „Wild Boy”) különös esetének híre, és ahogy az várható volt, szép lassan beszivárgott a szépirodalom területére is. Elsőként érdekes módon nem is magyar szerző szerepeltette Hány Istók alakját irodalmi műben: Franz Isidor Proschko osztrák író dolgozta fel a történetet 1863-ban kiadott, Der schwarze Mann című történelmi regényében, nem sokkal később pedig az angol Margaret Roberts írónő jelenítette meg Zabáiéi the Gipsy (Zabáiéi, a cigányfiú) című novellájába (1867), amelynek Gerencsér által készített fordítása a kötet függelékében is szerepel. A szerző arra is igyekszik választ találni, hogy miért válhatott Európa-szerte népszerű történetté Hány Istók legendája. Míg a külföldi forrásoknál Gerencsér meglátása szerint a hansági „vad gyermek” a kulturális egzotikum illusztrációjaként, a coleur locale megfestésének eszközeként szerepel inkább, hazánkban az ébredő nemzeti karakter, a tiszta népiség, a természetiben rejlő eredetiség szimbólumává válik. A történet rejtélyessége, hitelességének bizonytalansága, a Hány Istók különleges személyét övező titkok termékeny talajt nyújtottak a különböző róla alkotott felfogásoknak, irodalmi (vagy más társművészeti) feldolgozásoknak. A történet a maga komplexitásában számos oldalról értelmezhető. „A történet zsenialitása abban áll, hogy ezt a bizonytalanságot számos vonatkozásban kiterjeszti, az értelmezési mozgáslehetőségeket nyitottá téve egymást kizáró ellentétpárokkal dolgozik: természetfeletti/természeti, állati/emberi, természet/kultúra, ráció/ösztönvilág, vad/civilizált, hiteles/fiktív” (133. o.). Az irodalmi feldolgozások zöme kétféle (egymást kioltó) fénytörésbe helyezi a legendát. Az egyik megközelítés Hány Istókot földrajzi környezetének „allegóriájává” emeli, a vad, természetes, érintetlen, paradicsomi állapot jelképévé, a másik olvasat inkább a civilizálódásra helyezi a hangsúlyt, arra, hogy a primitív létformához képest felsőbbrendű, diadalmas emberi kultúra miként igyekszik megszelídíteni azt. Egyfelől tehát olvasható a Hány Istók-történet a nyugati civilizáció fensőbbséges pozíciójából is, de ugyanígy tekinthetünk rá a civilizáció kritikájaként is, a romantikus „Vissza a természetbe!” Rousseau-i gondolatára rímeltetve a legendát. Gerencsér párhuzamokat is von ennek alátámasztására. Defoe Robinson Crusoe-jában Péntek alakja ugyanazon a ci233