Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
ARRABONA 2010. 48 / 2. MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS A 2000-es év ismét újabb fordulópontot hozott András életében: a Kulturális Örökség Igazgatósága hívására 2000 szeptemberétől a KŐI Szombathelyi Regionális Irodájának lett első, alapító vezetője. Ez a megbízás megint pionír feladatok elé állította — a semmiből kellett intézményt gründolnia, elég komoly szakmai „ellenszélben” —, az ásatási helyszínek után most az íróasztalnál kellett helytállnia. E kihívásnak megint agilisán, a Tőle megszokott módon, magas színvonalon megfelelt. A 2001-től újból megváltozott keretek között, immár a műemlékvédelemmel és műtárgyakkal is foglalkozó Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Soproni Irodáját vezette. Újból tíz, kemény munkával töltött, konfliktusokkal teli év következett. András az eddig sem csekély munkatempóját fokozva, immár Nyugat-Magyarország műemléki problémáira is figyelve dolgozott, robotolt tovább. Következetes, bátor, szókimondó munkatárs, ellentmondást nem tűrő, elkötelezett örökségvédő, határozott vezető volt. Nem félt a konfliktusoktól, amelyből irodavezetőként bőven kijutott neki. De Ő viselte egyenességének minden előnyét és hátrányát is. Tagja volt a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesületnek, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak és a régió Közkincs Bizottságának. Egyik kezdeményezője és alapító tagja volt a Magyar Régész Szövetségnek, amelytől rá oly jellemző módon vált meg 2009-ben, annak tehetetlensége miatti nagy-nagy kiábrándultságában. Munkáját, melyet mind hihetetlen mennyisége, mind pedig magas minősége, úttörő jellege miatt mi valamennyien csak csodálni és irigyelni tudtunk, a hivatalosságok igen szűkmarkúan jutalmazták. E tekintetben mindössze egy 1987-es Miniszteri Dicsérő Oklevelet sorolhatunk fel. Emberfeletti munkatempója, a világi hatalmasságokkal is szembemenni kész küzdelme, persze, mindenkinek feltűnt... Mégis csak egy civil szervezet, a Város- és Faluvédők Szövetsége látta fontosnak, hogy Andrásnak Podmaniczky-Díjat adományozzon, mondván: „A KÖH Soproni Irodájának vezetőjeként kiemelkedő szerepet játszik a nyugat-dunántúli régióban az épített örökség megőrzésében.” Mi, munkatársai, pár éve az „év régész felügyelőjének” választottuk meg — ez persze, semmit sem jelent. És most már úgy is késő minden. •k к -k Eddig a szikár, szakmai értékelés. Jobb esetben ezt írják majd meg a lapok. Mi meg itt állunk a nyitott sír körül, rokonok, barátok, munkatársak. Itt állunk bénán és értetlenül, szinte még fel sem fogva, mi zajlik épp velünk, körülöttünk: halva fekszik előttünk András. De hiszen ez nem lehet! Ilyen nincsen! Nem vagyunk már az Általa úgy szeretett bronzkorban, amikor egy 54 éves ember majdnem aggastyánnak számított! Ez egyszerűen nem érvényes! Legszívesebben azt kiáltanánk: hagyjanak már békén azzal a baromsággal, hogy meghalt! A halál lenne az utolsó fogalom, ami folyton tevékeny, megalkuvást nem ismerve dolgozó Barátunkról bárkinek is eszébe juthatott! 347
