Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: Citeratípusok Magyarországon
BRAUER-BENKE JÓZSEF CITERATIPUSOK MAGYARORSZÁGON A magyar hasas citerák fejlődési sorrendjükben először teljesen diatonikus, majd kiegészített kromatikus hangsorúak. Ezek az ún. duplakótás citerák tulajdonképpen átmeneti, kiegészített bundbeosztású, nem igazi kromatikus hangszerek, mint amilyenek a „stájernek” is nevezett gyári koncertciterák. A diatonikus citerák általában négy dallamhúrral rendelkeznek. A diatonikus skálák a diatonikus hangrendszer egyik kiválasztott módusára, az ún. mixolid hangsorra készülnek. A kiegészített kromatikus skálájú citeráknál a kiegészítő hangok számára külön bundok találhatók, amelyek fölött a „duplakottás” húrok futnak. A dallamhúrok száma öt vagy hat, és külön húrok vannak a félhangok számára. Sárosi Bálint az alföldi kisfejes és a dunántúli hasas citeratípusok keveredéséből létrejött altípusnak tartja a hasas-kisfejes citeratípust. (Sárosi 1998, 31.) A néprajzi gyűjteményekben található 16 db hasas-kisfejes citerát megvizsgálva kiderült, hogy ha nem is kizárólagosan, de a diatonikus hangsorúakra jellemző, hogy zárt aljúak, míg a kiegészített kromatikus hangsorúak jellemzően nyitott aljúak. A16 db hasas-kisfejes citerából 13 db az Alföldről került a néprajzi gyűjteményekbe. Karl Magnus Klier az alpesi népi hangszereket vizsgáló könyvében szintén bemutat egy régi tiroli típusnak minősített salzburgi formájú, diatonikus hangsorú, zárt aljú, hasas-kisfejes citerát. (Klier 1956, 74. kép) Ludvik Kunz cseh, morva és szlovák népi hangszereket bemutató könyvében szintén látható egy diatonikus hangsorú, zárt aljú, hasas-kisfejes citera. (Kunz 1974, 54.) Mindezek figyelembevételével valószínűsíthető, hogy a hasas-kisfejes típus a salzburgi forma egyik továbbfejlesztett változata, amely szintén az 1800-as évek első felében kerülhetett Magyarországra, mint a zárt aljú, diatonikus hangsorú típus. A polgárosuló Alföldön vagy ebből a típusból fejlődhetett ki a jellemzően nyitott aljú, kiegészített kromatikus (duplakottás) hangsorú kisfejes citeratípus úgy, hogy a hasas ívet egyre több kísérő húrral ellátva, lépcsőzetes oldalúvá alakították, mert a hasas-kisfejes citerák mindegyikén megfigyelhető, hogy az eredetileg íves kialakítású hasas részen, kisfejes kísérőhúr csoportokat (chorusokat) alakítottak ki a hasas ív teljes vagy részleges felhasználásával. De az sem kizárható, hogy a jóval korábban megjelenő vályúcitera-típusból alakították ki a kisfejes típust, ám ebben az esetben is hatással lehetett a kisfejes típus kialakulására a salzburgi formán megjelenő kísérő húrok „chorusos” vagyis kisfejes kialakítása. Molnár Imre a lépcsős elrendezésű, oldalfejes felépítésű megoldást kizárólag a magyar citerákra jellemzőnek tartja. (Molnár 2000, 106.) Azonban Ludvik Kunz tanulmányából kiderül, hogy a cseheknél szintén ismert a kisfejes, kromatikus citeratípus. (Kunz 1974, 54.) Molnár Imre a duplakottás, vagyis kiegészített kromatikus hangsor alkalmazását szintén sajátosan magyar jellegzetességnek tarja. (Molnár 2000, 127.) Viszont Körősladányban és Szeghalmon „félkótás” vagy „németkótás” citerának mondták a kiegészített hangsorú kromatikus citerákat, ami arra utal, hogy a duplakottás kiegészített kromatikus hangsor kialakulásánál számolni kell német hatással is. (Bereczki 1957, 14.) Olsvai Imre szerint 1970 tájáig javarészt diatonikus vagy „egykótás” citerákat készítettek a Dunántúlon, majd az 1970-es évektől kezd a fővárosból és az Alföldről elterjedni a kromatikus hangolású, más néven két- vagy „duplakótás” citera. (Olsvai 1987, 95.) A kiegészített hangsorú citerákat Sárosi Bálint megfigyelései szerint a parasztmuzsikusok nem mindegyike tudja kihasználni, mert a „duplakótás” citerán játszva sokszor nem használják a félhangokat. (Sárosi 1998, 37.) 29
