Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: Citeratípusok Magyarországon
ARRABONA 2010.48/ 1. TANULMÁNYOK Végül a harmadik fázisban megjelentek magyar nyelvterületen a gyári, fogólap és bundozat nélküli akkordciterák, illetve a gyári, fogólapos, valódi kromatikus hangsorú akkordciterák. Ez utóbbiakat a stájer, tere alapú hangolása miatt nevezték Magyarországon „stájer citeráknak.” Azonban a hazai, kiegészített kromatikus hangsorú kisfejes és hasas citerák megfeleltek a parasztság zenei igényeinek, ezért a bécsi eredetű kromatikus hangsorú koncertciterák és akkordciterák népzenében való elterjedése nagyon korlátozott maradt. A citerák magyarországi elterjedését a néprajzi gyűjteményekben található hangszerek nagy mennyisége mutatja. A 30 néprajzi gyűjtemény vizsgált 1012 hangszerének több mint egyharmada (388) citera volt. A 30 néprajzi gyűjtemény mindegyikében volt több-kevesebb számú citera. Az aszódi és a karcagi néprajzi gyűjteményekben a népi hangszereket csak a citerák reprezentálják és a dunapataji néprajzi gyűjtemény 58 hangszeréből 55 citera. Összességében megállapítható, hogy mind az elterjedtség, mind számszerűség tekintetében a Dunántúlon és az Alföldön a citerát a legjellemzőbb népi hangszernek tekinthetjük. A Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályának a történeti Magyarország területéről származó citeráit Vas János vizsgálta 1978 novemberében. Az összesen 93 citerából 4 volt gyári akkord és koncertcitera. A Vas János által formai különlegességnek titulált citera (ltsz.: 73.101) valójában hasas-kisfejes citeratípus. Az Alföld területéről 43 citerából 33 tartozott a kisfejes típusba, 4 hasas-, 3 vályú- és 2 galambdúcos. A Dunántúlról származó 26 citera közül hasas-, kisfejes-, és vályúciterák típusába tartozik. Észak-Magyarországról 12 citera került a múzeumba, ebből kisfejes-, hasas- és vályúcitera-típusba sorolható. Erdélyből, azon belül Székelyföldről 1 vályú- és 1 hasas citera került a gyűjteménybe. (Vas 1978, 1-15.) Annak ellenére, hogy összeadva csak 88 citera jön ki, összességében Vas János vizsgálata megerősítette azokat a megállapításokat, amely szerint a hasas forma a Dunántúlra, a kisfejes forma az Alföldre és a vályúforma az egész nyelvterületre jellemző. A hasas citerák jellemzően diatonikus hangsorúak és zárt aljúak, a kisfejes citerák jellemzően kiegészített kromatikus hangsorúak és nyitott aljúak. A vályúciterák diatonikus és kiegészített kromatikus hangsorúak, illetve nyitott és zárt aljúak is lehetnek. Legnagyobb számban az Alföldről és legkisebb számban Erdélyből kerültek citerák a gyűjteménybe és ezek az arányok nem a gyűjtési szempontokat, hanem a hangszertípus elterjedtségét reprezentálják. A magyarországi szlovákság körében mind a három citeratípus megtalálható. (MSZNKA1996,364.) Feltűnő, hogy a dél-alföldi (Békéscsaba, Nagybánhegyes) és a nyírségi (Nyíregyháza) szlovákoknál is megtalálhatók a jellegzetesen dunántúlinak tartott hasas citeratípusok. Ezért nem kizárható, hogy a salzburgi eredetű citeratípus alföldi elterjedésében a szlovákoknak is szerepük volt. Oskár Elschek szerint az Alpokból a XVIII. században elterjedő salzburgi citeratípus Észak- és Közép-Szlovákiában jelent meg először, majd gyorsan elterjedve Szlovákia déli részére a szlovák telepesek által került Magyarország déli részére és Arad megyébe. (Elschek 1983, 76.) Azonban a hangszertípus dunántúli elterjedéséhez ez nem szolgál magyarázatul, mert a Dunántúl területére érkező, Pilis környéki, kisszámú szlovák telepes által nem terjedhetett el és válhatott jellemző citeratípussá. Ezért valószínűsíthetően a hasas vagy salzburgi citeratípus egyfelől Ausztriából, közvetlen átvétellel kerülhetett a Dunántúlra, illetve a szlovák telepesek révén megjelenhetett Békés és Arad megyékben is. 30