Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Viga Gyula: Megjegyzések Borsod megye népi kereskedelmének térszerkezetéhez és a Bükkalja népének táji kapcsolataihoz
V1GA GYULA MEGJEGYZÉSEK BORSOD MEGYE NÉPI KERESKEDELMÉNEK TÉRSZERKEZETÉHEZ ... Viga Gyula MEGJEGYZÉSEK BORSOD MEGYE NÉPI KERESKEDELMÉNEK TÉRSZERKEZETÉHEZ ÉS A BÜKKALJA NÉPÉNEK TÁJI KAPCSOLATAIHOZ A néprajz az elmúlt évtizedekben — beleértve a magyar néprajztudomány legújabb szintézisét is — egyre árnyaltabban fogalmazta meg a táj és ember viszonyát, a földrajzi környezet és a kultúrában élő ember kapcsolatát, ezek révén a táji kapcsolatok rendszerét. Egyre inkább elfogadott az a vélemény, hogy az indusztrializáció előtti gazdaságban a tradicionális parasztüzem alapvetően autarkiára törekedett, de a természeti feltételek nem mindenhol biztosították a paraszti gazdaságok önellátását. Ugyanakkor a földrajzi adottságok számos helyen olyan sajátos feltételeket teremtettek, amelyek — specializálódott tevékenységek, elsősorban a háziipar révén — felesleg termelését és annak piaci úton való cseréjét vagy értékesítését tették lehetővé. A szakosított piacra termelés, a más falvak és tájak népével való rendszeres kapcsolat felmentette a népesség egy részét az alól, hogy mindent maga állítson elő. A termelés és az értékesítés formái — tájanként és tájak között — rendszerbe szerveződtek a táji munkamegosztás kereteiben. A fejlődő társadalmi kapcsolatok működése a paraszti életmód történeti folyamatával együtt változott. Egészében kihatott azonban a paraszti életforma alakulására: befolyásolta a polgárosodás folyamatát, hierarchizálta annak résztvevőit — tájakat, településeket és egyéneket egyaránt. (Szilágyi 2000a, 840-841.) Bár a dolog számos részletében — különösen regionális változataiban — kidolgozásra vár, azt megfogalmazhatjuk, hogy egy-egy népcsoport műveltségének jellegét alapvetően befolyásolta a javak cseréjében való részvétel, s változásainak meghajtói között is kiemelt szerep jutott a más tájak népével kialakított gazdasági kapcsolatoknak. Az északi hegyvidék és a magyar Alföld között hidat képező Borsod vármegye középkor végi — kora újkori gazdaságtörténetében meghatározó szerep jutott a vásároknak, az árucsere szervezett formáinak, amelyek a településfejlődésben és települési hierarchiában is meghatározó erővel bírtak. Ugyanakkor a néprajzi kutatás jószerével a második világháborúig — bizonyos összefüggésekben egészen az 1960-as évekig — adatolni tudja a különféle javakkal házalók, vándorlók, vagyis a tájak közötti spontán csereformák szerepét is. A vármegye központja, Miskolc maga is dinamikus térségben fejlődött, helyi és helyzeti energiái révén tájszervező szerepe a középkor végétől domináns volt: vásártartási joga 1580-tól dokumentálható. A település kereskedelmi szerepkörének erősödését jelzi, hogy a XVI. századi két országos vására (Orbán nap: május 21., Szent Lukács nap: október 18.) a XVII. században két újabbal (Szent Julianna-nap: február 16., Sámuel-nap: augusztus 21.), majd 1901-ben egy ötödikkel is bővült (Lázár-nap: december 16.). (Kubinyi 1996,423-424.; Dobrossy 2002,15.) Miskolc mellett a középkor végén Sajószentpéter,1 Muhi2 és Kaza mezővárosok jelentősége meghaladta Diósgyőrét. (Gyulai 1996, 255-336.; Gyulai 1998, 175-356.; Gyulai 1999, 519-533.) Az oppidumok közül csak hetipiacot tartott Boldva, Dédes, Edelény, Mezőkövesd és Rudabánya, de nem volt jelentősebb piaci szerepköre Ernőd, Hejőcsaba, Keresztes és Ónod falusias mezővárosoknak sem. Felemelkedésük később lett látványos. Országos vásárral bírt viszont a középkor végén — földrajzi helyzete okán 159
