Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Csiszár Attila: Adatok a kapuvári népviselet történetéhez. Varga Józsefné Sipőcz Terézia hagyatéki leltára (1880)
CSISZÁR ATTILA ADATOK A KAPUVÁRI NÉPVISELET TÖRTÉNETÉHEZ Csiszár Attila ADATOK A KAPUVÁRI NÉPVISELET TÖRTÉNETÉHEZ Varga Józsefné Sipőcz Terézia hagyatéki leltára (1880) A jobbágyparasztság a XVIII. század végén, a francia háborúkkal fellépő mezőgazdasági konjunktúrát kihasználva még hagyományos gazdálkodással, de egyre nagyobb mértékben termelt piacra. A forgalmas piacok (pl. Bécs) közelségét a nyugati országrész, így a termékeny talajú Rábaköz parasztsága előbb és jobban ki tudta használni. A háborús szükségletek elmúltával az ipari forradalom hazánkat is elérő hatása, a nem mezőgazdaságból élő lakosság növekvő aránya továbbra is megkívánta a felesleg megtermelését és értékesítését. E megtorpanásoktól, visszaesésektől sem mentes folyamat során mind több pénz jutott a parasztság kezére, kiváltva erőteljes vagyoni tagozódását, elősegítve kulturális arculatának átalakulását. Az anyagi gyarapodás előbb vagy utóbb az építkezésben, a lakáskultúrában és a ruházkodásban is megmutatkozott. (Kosa 1990, 54.) A Regélő címmel megjelent Szépművészeti Első Magyar Folyóirat 1840. évfolyamában táj- és népismertető írást közölt a Rábaközről, melyben a táj népviseletéről elsőként olvashatott a művelt közönség: ,,A’ pendel, vagy hosszú ing fölé rendszerint egy kurta kis gyolcs-, patyolat-ing öltetik, ’s ennek félkarig lenyúló ujjai piros szalagokkal bokrosán megköttetnek. Most a’ leány’ szerfelett rövid derekú kis mellénynyel összevarrott, bokáig érő szoknyát veszi magára. A’ mellény különféle; néha aranyhimzetű szövetből, tarkából, vagy selyemből készül; a’ szoknya hasonlag sárga, piros, kék, zöld tarkázatú kartonból. A’ szoknya alul három négy ’s több sorban váltva fekete, vagy veres pamutbéléses sodrattal kigyódzó - kék vagy veres apró metélékekkel egyenes - megint pamutbéléses sodrattal, vagy egyszerűen szalagokkal, kigyódzó menetben környeztetik. Ezután a’ lányka egy széles fodrozatú, varratos szélű fejér kendőt háromszög-alakban vet nyakára, ’s melljén keresztül vonván azt hátul derekán úgy köti-meg, hogy fodrai szélrül mindenütt kiálljanak, ’s hátán á kis mellényre tűzött harmadik szél, ’s a’ fojtóra kötött kendő végei lelógjanak. Majd egy fejér, vagy tarka, néha lángszínű habos selyem kötényt (előkötöt) köt maga elébe, nyakára pedig ekkor egy nehéz szövetű piros - gyász idején fekete - rojtos selyem kendőt, mellynek végeit két oldalról úgy szúrja köténye szegélye alá, hogy ennek végei is oldalt kétfelől lelógjanak. Nyakukat gránát, vagy viaszgyöngynek nevezett, aranyfuttatos rézbe foglaltt, piros kövű gyöngygyei ékesítik; lábaikat zöld, piros, fejér, violaszín sarkas, egy idő óta sarkatlan czipő (szalagbokra a’ szattyán színéhez legyen illesztve) néha kordován, kis sarkú csizma födi. [...] Hűvösebb időszakban e’ leírtt nyári öltözetre a’ lánykák réklit öltenek, melly különszinű tarkából vagy selyemből készül. Téli öltözetük is ettől csak annyiban különbözik, hogy ekkor több szoknyát vesznek magukra á legczifrábbik alá, ’s egy nyestes, vagy (mi legdivatosb) az úgy nevezett muszka prémes, búzavirág szinü posztó réklit, melly elől két oldalt, és szinte hátul is helyes csoportban rakott, nehány fejér csontgombocskákkal diszesíttetik, ’s egy hátul czifrázatosan fölvarrt baklyós szőr-, vagy selyem zsinórral úgy, hogy az elöl kötényökre lógjon, összeköttetik. Ha a’ lányka konty alá jut, ez öltözete soká nem változik. [...] Házasságuk első éveiben egyedül a’ főkötő által különöztetnek-el a’ szüzek seregétől. A’ főkötő egy vastagabb ék alakú kemény 147
