Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)

Tanulmányok - S. Lackovits Emőke: "Ljött a nap, mit várva vártunk…" Gyermekek a jeles napi szokásokban a Balaton-felvidéken

S. LACKOVITS EMŐKE

.ELJÖTT A NAP, MIT VÁRVA VÁRTUNK..

szont kettesével fiúgyermekek álltak őrt Krisztus Sírjánál, általában nagypénteken délutántól estig, majd nagyszombaton reggeltől egészen a feltámadásig. Az utóbbi volt a hangsúlyos, az igazi őrséget a nagyszombati alkalom jelentette. Ezen a napon Örvényesen óránként, míg Vászolyban félóránként váltották egymást. Az 1940-es években azután mindkét faluban a leventékből került ki az őrség, sőt, Örvényesen ekkor már a lányok is őrállók lehettek, de ők a padokban ülve őrizték a Szent Sírt. (S. Lackovits 2010, 555.)

A feltámadási körmenetben azután minden gyermek részt vett. Húsvét vasárnap reggel, az első misén történt az ételszentelés, amely a VII. század óta ismert Európában, a XII. századtól pedig általános gyakorlattá vált. Több családban nem a felnőttek, hanem az iskolás gyermekek vitték a szentelendő ételeket a templomba, majd haza, amiből első étkezésként a család minden tagja evett. Húsvét hétfő nemcsak az ifjúságnak, hanem a gyermekeknek is önfeledt ünneplésre adott lehetőséget. A fiúgyermekek felkeresték a lányos házakat és locsolóversekkel bekopogtatva megöntözték a leánykákat. Általában szappanos „szagos” vagy rozmaringos vízzel locsoltak, amiért piros tojást kaptak. Később helyenként néhány fillért adtak érte. A locsolóversekről el kell mondani, hogy sem gazdagnak, sem változatosnak nem mondhatók térségünkben.

„Mikor erre jártam, piros rózsát láttam,

El akart hervadni, szabad-e locsolni?” (Szentbékkálla)

„Kérem szépen a mamát, kérem szépen a papát.

Adja elő a lányát, hadd locsoljam a haját!” (Kékkút)

„Zöld erdőben jártam, hervadásnak indult kék ibolyát láttam.

Vizet öntök a tövére, szálljon áldás a fejére.

Az Istentől azt kérem, piros tojás a bérem.” (Tihany)

Mindezekhez hozzá kell tenni, hogy a térség német falvaiban nem volt élő szokás mindenhol a locsolás, azt a Felvidékről kitelepített és a német közösségekbe betelepített magyaroktól vették át, mint pl. Hidegkúton. Ezen a napon délután mind a fiúk, mind pedig a lányok a szabadban a piros tojásokkal játszottak. A lányok tojást dobáltak, amelynek szabályai a labdajátékokéval egyeztek meg. A fiúk játéka volt a kókányolás, a tojások összeütése, valamint a tojásgurítás. Utóbbit Örvényesen a lányok is játszották. Vászolyban ilyenkor „megbabonázták” a tojásokat, hogy el ne törjenek gurítás közben. A játékban részt vevő gyermekek fél lábbal köröztek a tojások fölött, miközben a következőket mondták: „Babona, babona, bablencse, legyen hozzá szerencse!” (Hortobágyi - Szőnyeg 2003, 35.)

Másutt már nem találtuk meg, de a Káli-medence falvaiban még emlékeztek a komatál küldésre, a mátkálásra, amely húsvét hétfőn volt. Bár korábban minden bizonnyal fehérvasárnap, a húsvétot követő vasárnapon lehetett. Bálint Sándor szerint a szokás a katekumenátusra vezethető vissza, mint az ókeresztény liturgikus képzetkor laicizálódott maradványára. (Bálint 1976, 320.) Ilyenkor a gyermeklányok választottak maguknak komát vagy mátkát, akinek feldíszített tányéron süteményt és piros tojást vittek, utóbbit a sírig tartó barátság jelképeként, amit az elfogadás jeleként a választott hasonló ajándékkal viszonzott. A komatál átadása egy vers elmondása közben történt:

115