Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - S. Lackovits Emőke: "Ljött a nap, mit várva vártunk…" Gyermekek a jeles napi szokásokban a Balaton-felvidéken
S. LACKOVITS EMŐKE .ELJÖTT A NAP, MIT VÁRVA VÁRTUNK.. S. Lackovits Emőke „ELJÖTT A NAP, MIT VÁRVA VÁRTUNK.. GYERMEKEK A JELES NAPI SZOKÁSOKBAN A BALATON-FELVIDÉKEN Barsi Ernő népzenekutató, zenepedagógus és zenetörténész egész munkássága alatt figyelmet szentelt a gyermekek világának, elemezte és értékelte a falusi társadalomban betöltött szerepüket, jellemezte és körültekintően összegyűjtötte tudáskincsüket. Ugyanakkor pályája során nagy gondot fordított a Tanítóképző Főiskolán arra, hogy a nemzedékek, fiatalok nevelésében átadja és felhívja a figyelmet a néphagyományok fontosságára. Mindezek mellett külön gondja volt arra, hogy a hon- és népismeret megfelelő módon és arányban helyet kapjon az óvodai és az általános iskolai oktatásban, nevelésben. Több alkalommal is írt erről, tehát a gyermekek szerepe a hagyományok őrzésében, valamint a hagyományok átadásának módja egész életében foglalkoztatta. Néprajzi gyűjtései során megfordult a Balatonfelvidéken is. írásommal, amelyben a gyermekeknek a hagyományok átadásában és megőrzésében betöltött szerepéről szólok, a tudós tanár előtt tisztelgek. A Balaton-felvidéken, ahogy a magyar nyelvterületen másutt is, a gyermekek egy jól körülhatárolható világba, meghatározott körülmények közé, családba születtek. A család védelmében biztosították a gyermekek gondozását, nevelését, fegyelmezését, a család egyfelől biztonságot nyújtott nekik, másfelől pedig viselkedési mintákat, modellt és értékrendet adott számukra. Valamint a családban részesei lehettek a hagyományápolásnak és lehetőséget kaptak a hagyományok elsajátítására. A családi kötelékben belenövekedtek a közösség életébe, megismerve, megtanulva az együttélés szabályait, de felkészülhettek a majdani saját család alapítására is. A család mutatta meg nekik a közösségi viszonyokat, hisz utóbbi kicsinyített másával itt találkoztak. Bár egy családnak a közösségben betöltött szerepe, társadalmi helyzete a gyermekeknek a közösségben elfoglalható helyét is kijelölte, azonban ebből volt kilépési lehetőség. A gyermekek nevelésének két sarokpontja volt az általunk vizsgált — XIX. század második felétől a XX. század közepéig terjedő — időszakban, mégpedig a munkára nevelés és a hitbeli nevelés. E két fő elv megvalósításával, és az általuk meghatározott irány tartásával váltak a gyermekek a paraszti társadalom törvényeit ismerő, tisztelő, azokat megtartó teljes jogú tagjaivá, miközben a családi munkaszervezetben évenkénti ismétléssel, fokozatosan, munkaerőként sajátították el a termelés mikéntjét és a takarékos életvitelt. (S. Lackovits 1995,429-430.) Ez a két sarokpont a gyermekek közösségét is meghatározta, tájékozódási és igazodási pontot jelentett számukra. A gyermekek életének mindezeken túl létezett egy, a felnőttektől független világa, ez volt a gyermekek társadalma, amelyet maguknak alakítottak és teljesen az övék volt. A családi és az iskolai élettel szemben ez az önálló életüket jelentette. Kresz Mária szerint: „A gyermekek önálló, a felnőttektől független világa két területen figyelhető meg leginkább: közösségi életében, ahol a maga kis társadalmát a felnőttektől függetlenül rendezi be és a játékban.” (Kresz 1942, 45.) Ugyanakkor a gyermekek társadalma sem volt egységes. Először életkoronkénti és nemenkénti tagozódás jellemezte, de a családnak a társadalom adott szintjén elfoglalt helye 103
