Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
MARFI ATTILA KOVÁCS PÁL SZEREPE GYŐR XIX. SZÁZADI SZÍNÉSZETÉBEN sem bámulhatjuk a színpad álfalait, — örökké nem zsibonghat füleinkbe a súgólyuk titkos szelleme, melyre különben is a színészeknek sokkal több szükségük van, mint nekünk, — nem akarhatunk mindig csalódásban élni, hogy a színpadi fájdalom könnyűit valódi gyémántokul vegyük, holott azok csak után-csinált, hamis színeket játszó cseh üvegek, — vagy felviduljunk egy kacajon, mely nem szívből ered, hanem a szerep instrukciója szerint többnyire egy kedélytelen kebel sziklafaláról ütődik vissza csak, mint rideg visszhangja a költő szeszélyes gondolatának! Szóval hagyjuk az ábrándvilágot azoknak, kik a petróleum, vagy légszesz mesterkélt fényét jobb szeretik a nap egyszerű világánál, mi pedig keressük a valót az élet színpadán, hol mellőzve minden súgólyukat, jelmez és álca nélkül szórakozzunk mi magunk, nem pedig a bennünket bámuló közönség, mely a pénztárnál letett szerény belépti díjért tapsra és füttyre egyformán véli magát feljogosítva.” (Kovács Pál 2008, 110.) A helyi színi egyletekben, s később a színügyi bizottságban is következetesen támogatta a nemzeti színészetet, s az új színház felépítésének ügyét.27 Mint ismert, ez utóbbi nem valósult meg, csupán jelentősebb átalakításokra volt lehetőség. Mintegy három nagyobb átalakításnak volt tevékeny részese 1862, 1878 és 1882 nyarán. (Koltai 1890, 1-138.) A megújult teátrumot rendre az ő prológjaival avatták fel. E köszöntőknek egy vissza-visszatérő vezérgondolata volt, amivel ezt az írást részben én is bezárnám: A mindenki számára oly kedves épületet, Thália agg templomát egy koros hölgyhöz hasonlította, aki bár kissé éltes, sok mindenen túl van már éppen ezért, de szelleme örök ifjú maradt. (Koltai 1890,1-12.) Mintegy keretként és befejezésül álljon itt Kovács Pál Arany lakodalom című verséből28 egy részlet, amit írói működésének 50. jubileumára írt: (Kovács Pál 2008, 45-47.) „S az író, ki tollát ötven évig rágja Ettől még nem hízik, de megkövül mája, Mogorva, epés lesz, megsárgul a bőre, Fanyar képpel tekint a kétes jövőre. Megcsalták a hölgyek, kik után sóvárga, S most egyedül bolyong, mint életunt árva! Művein rágódik kritikusok foga, S ez bosszúságának legmagasabb foka! A kereset gyérül, mert kiadó nincsen, Ki pénzzel anyagi bajain segítsen! Hogyan éljen így meg az író, akinek Könyvét száz olvassa, de csak egy veszi meg? S ím múlik az idő, még egy tél, még egy nyár, S a várt jubileum nem soká késik már! Haját a kor szépen megezüstözte, Szája nehány luxus-fogát elvesztette, 89
