Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
ARRABONA 2009.47/2. TANULMÁNYOK formkor végére már egyensúlyban állt a két nemzet színészeinek művészi megítélése és fogadtatása. Sőt, a korszak utolsó éveiben, teljesen megváltozott a helyzet. A Kilényi-féle társulat éppen egy német truppot váltott fel, akiket a Bécsben is elismert Carl Cristoph vezetett. Viszont a magyar színészeknek sem kellett szégyenkezniük német riválisaikkal szemben, mert ebben a társulatban olyan nevezetes egyéniségek szerepeltek a két jeles komikán, Dérynén és Kántorné Engelhardt Annán kívül, mint Ecsedi Jozefa, Pály Elek, Szentpétery Zsigmond és Szilágyi Pál. A győriek elsősorban a kor „fiatal” zenés műfajáért, az operáért lelkesedtek. (Márfi 2001a, 26-27.) Ahogy Déryné visszaemlékezéseiben említi: „Mindenütt nagy tetszéssel fogadták a társaságot, kivált Nagy-Győrben igen szerették az operákat. Már ott akkor is igen értelmes, műértő publikum járta a színházat. Operáink jól betanulva, s nagyon összevágólag, precízióval adattak. A téli idényre ismét ígéret szerént Komáromba igyekezett a társaság.” (Márfi 2001a, 26-27.) A naplójában is említett operák közül a leggyakrabban Vincenzo Bellini: Norma, Gioacchino Rossini: Tankréd, Mozart: Varázsfuvola és Joseph Franz Weigl (aki Joseph Haydn barátjaként az Eszterházy kastély zenekarában is játszott) A svájci háznép c. dalművei voltak műsoron. Bármilyen meglepő, az utóbbi opera aratta a legzajosabb sikert Győrben, akár ezt megelőzően Pozsonyban, vagy pár hónappal később Pesten a német színházban. (Márfi 2001a, 26-27.) Ebben a daljátékban Emmalina szerepét énekelte Déryné. Alakításáról a korabeli műbíráló elismerően e sorokat jegyezte le: „Ami játékát illeti, felvett személyét oly érzéssel képezte, melyet csupán betanulni lehetetlen és amelyek ő művészi alkalmatos voltának eleven bizonysága; nem lehet megindulás nélkül látni azon jelenését, melyben Jakabot jelen képzelvén ábrándozásában, azzal beszélni látszik: mozdulata, hangja, testének egész alkalmaztatása egészen csak a szenvedő Emmalinát láttatja.” (Márfi 2001a, 26- 27.) A Kilényi-féle társulat műsorát azonban elsősorban prózai darabok alkották, felvonultatva a népszínmű, vígjáték, tündérbohózat, szomorújáték, lovagdarabok és érzékenyjátékok korabeli műfajait. Az itt játszott színművek között a kor legkedveltebb színpadi szerzője, Kotzebue alkotásai adták a repertoár gerincét. Természetesen akkor már magyar szerzők műveivel is próbálkoztak. Közülük Andrád Elek: Mátyás király és a kolozsvári bíró valamint Kisfaludy Károly: Tatárok Magyarországon című darabjainak volt nagyobb visszhangja. (Márfi 2001a, 26-27.) Ez a győri vendégjáték egyértelműen megalapozta a magyar társulatok jó hírnevét, és az elkövetkező időszakban egyre több nemzeti színésztrupp nyert bebocsátást a városba. Déryné is fellépett még itt, de időlegesen szakított Kilényivel és Székesfehérvárra, a Nemzeti Játszótársasághoz szerződött. Kilényi társulatában Kántorné Engelhardt Anna lett az első számú színésznő Déryné távozásával, igaz, a direktor a „nagyasszony” húgával, későbbi feleségével, Széppataki Johannával is próbálta hiányát feledtetni. (Márfi 2001a, 26-27.) Az 1824—25. évi téli idényben azonban ismét itt járt Déryné, és ekkor az alábbi darabokat láthatta szereplésével a győri nagyérdemű: Shakespeare: A 82
