Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Galavics Géza: Adatok a győri püspökség és káptalan barokk-kori művészetpártolásához. Előkép, vázlat, kópia és parafrázis kérdése egy Maulbertsch vázlat azonosítása kapcsán
GALAVICS GÉZA ADATOK A GYŐRI PÜSPÖKSÉG ÉS KÁPTALAN BAROKK-KORI... Lemmens előbb (1994) egy tanulmányban, majd később (1996) Christiane Lemmens névvel önálló kötetben vizsgálta a festő fejlődését a Maulbertsch-vázlatokban. Kiemelte, hogy a Szent István vázlaton — miként az 1770-es évek első felében készült többi Maulbertsch-vázlaton is — a festő a fényeffektusokban még őrzi a korai évek erős kontrasztjait, de a kompozíció szerkezetében, az alakok gesztusaiban a lehiggadás (Beruhigung) s a letisztult formák jellemzik. (Fehr-Lemmens 1994,168- 170.; Lemmens 1996, 94.) Legutóbb Jávor Anna a Történelem —Kép c. kiállítás katalógusában Maulbertsch három Szent István vázlatán a téma változó ábrázolásmódjára hívta fel a figyelmet. Rámutatott, hogy a sorrendben a legkésőbbi, a budapesti modellón a festő — a magyarországi megrendelők útmutatása s az új típusú történeti ábrázolások igényei szerint — a magyar koronázási jelvényeket és a palástot a történeti hűségnek megfelelően ábrázolta. (Budapest 2000, Kat.V.18., 325-326. színes képpel) A Szent István vázlattal legutóbb Monika Dachs foglalkozott a festő formanyelvének nézőpontjából, s arra a következtetésre jutott, hogy a vázlat valószínűleg nem Maulbertsch sajátkezű alkotása, hanem gyakori munkatársa, Felix Ivo Leicher kezétől származik. Érvelésében a bizonyossággal Leichernek tulajdonítható vázlatokkal való hasonlóság, s külön az arcok modellálása és a szabad vázlatstüus (offener Skizzen Stil) kapott főszerepet. (Dachs 2003, Bd. I. 345. Kat. 44.; Bd. III. 100. Abb. 609.) Monika Dachs nem csupán ezzel az egyetlen vázlattal foglalkozott. Attribúciós kísérlete része annak a művészettörténészeket régóta foglalkoztató törekvésnek, hogy a nagy megbízásokon kétségkívül számos munkatárssal, segéddel, s önállóan is tevékenykedő festőkkel együtt dolgozó Maulbertsch alkotásai közül az eddigieknél nagyobb számban s határozottabb kézzel lehessen kiválasztani azokat a műveket, amelyeket nem maga a mester, hanem az ő stílusát, formanyelvét, képi megoldásait jól elsajátító más festők készítettek. Őket néven nevezni, művészi arculatukat megrajzolni: nincs könnyű dolga az erre vállalkozó művészettörténészeknek. E festők közül ugyanis jó néhányan voltak, akik a „Maulbertschisches Manier”-t néha egészen megtévesztő hasonlósággal sajátították el. Jacob Schmutzernek, a Rézmetsző Akadémia professzorának 1797-ben a Maulbertsch-tanítvány ifj. Josef Winterhalterről leírt mondata, mely szerint műveit „Maulbertsch eredeti alkotásaitól megkülönböztetni [oly nehéz feladat, hogy] magát Raphaelt is zavarba hozná, ha feltámadna”,14 akár néhány más festőre, mindenekelőtt Felix Ivo Leicherre is vonatkozhatott volna. Ők ketten voltak azok, akik talán a legjobban tudtak Maulbertsch stílusában dolgozni. Leicher a táblakép, Winterhalter pedig főként a falkép műfajában. Az utóbbi fél évszázadban szinte minden nemzedék megkísérelte, hogy tevékenységüket, művészi karakterüket fölvázolja, s általuk Maulbertsch művészetét, stílusának természetét is jobban megismerje. Garas Klára e két festőről még a Maulbertsch-monográfia megjelentetése előtt készített önálló tanulmányt, Leicherről 1958-ban, Winterhalterről 1959-ben. (Garas 1958; Garas 1959) Lubomír Slavícek pályáját 1972-ben egy Leicherről szóló disszertációval kezdte, és saját és mások (Ivó Krsek, Anna Petrova-Pleskotová, Jávor Anna, Barbara Bálázóvá) résztanulmányai után 2007-ben összefoglaló tanulmányt tett közzé Leicherről, miként néhány évvel korábban, 2004-ben Jozef Winterhalterről is.15 Monika Dachs pedig — négy évtizeddel Garas Mára Maulbertsch-monográfiájának megjelenése után — Maulbertsch és körének együttes vizsgálatával hozott új szempontokat a kutatásba. Maulbert-schet 173
