Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/1. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Horváth Gergely Krisztián: Területiség és joghatóság. A rendi gondolkodásmód alapdimenziói Bruck an der Leitha és Moson vármegye konfliktusai tükrében (1556-1848)
ARRABONA 2009. 47/ 1. TANULMÁNYOK tartótanács felé egyúttal cinikusan megjegyezte, hogy „ha ma meg vállnak ezen magyar földi birtokaiktúl, az út tsinállás terhe is rólok ki vétetnék”.50 Bruck ezután azzal érvelt, hogy az Újfalun lakók nem tulajdonosok, hanem a „nemesnek elösmert birtokot a város egyes polgárai [...] csak mint haszonbérlők használják”, azaz nem telki állományon ülők. Mindezt Moson vármegye nem fogadta el. A közmunkákat szabályozó 1844/9. te. után Bruck azzal állt elő, hogy abban csak a jobbágyok és zsellérek feladatait tárgyalják, külföldiekről nem esik szó. A vármegye itt újólag az 1556-os törvényre hivatkozott, ti. valamennyi magyar törvény a bruckiakra is vonatkozik.51 Lázadás a megye ellen A viszály az 1830-40-es években ért tetőpontjára. 1836 tavaszán két brucki polgár, Haidinger János és Litschauer József boltnyitási kérelméből olyan konfliktus kerekedett, ami az eddigiekhez képest is elmérgesítette a két törvényhatóság viszonyát. A kérelmet a vármegye támogatta, a város pedig elutasította. A megye ugyan elismerte, hogy ekkor még az adózó személyek kereskedelmi tevékenységét szabályozó törvény nem létezett, mindazonáltal úgy vélekedtek, hogy Bruck tiltása ,,a’ szabad Kereskedésnek meg csüggesztését, a’ nemzeti iparnak korlátozását maga után vonná, és a’ megyebéli adó alá tartozó tárgyak szaporodásának meg gátlására intézve volna”.52 Az 1836-os törvénycikkeket a vita közben hirdették ki, és az az évi 6. te. 7.§-a a jobbágyoknak, pontosabban az „adózás alatt álló telkek használóinak” is megengedte a boltnyitást. Mivel Újfalu is ilyen birtok volt, az itteniek is minden további nélkül boltot nyithattak. Bruck város tanácsa azért igyekezett e törekvésüket meggátolni, mert a város a boltnyitást uradalmi, azaz tulajdonosi jogként értelmezte, melybe külső szereplőnek, így a vármegyének sem lehetett beleszólása.53 Újfalut továbbra is nemesi birtoknak, tenmagát pedig birtokos nemesnek tekintette. Avita során ügyvédje tanácsára döntött úgy a város, hogy mint Újfalu puszta „örökös tulajdonossá” az addig rá kivetett terheket „megtagadni kéntelenitetik”.54 Bruck 1836-tól a rovatok összeírását nem végezte el,55 a rá eső 2031 ft adó fizetését „nyilvánosan megtagadta”, miként a katonaságnak járó porciók kiadását is. Az időközben a megyei útfenntartásra leszerződtetett személyt a munkától eltiltotta. Mivel a város maga nem írta össze az adótárgyakat, azt — az adózókat maga elébe idézvén — a megye volt kénytelen megtenni.56 A bruckiak értelmezésében 1805-ben a vármegye önkényesen kötelezte őket az adófizetésre, amibe a város csak a békesség kedvéért ment bele, remélve, hogy egy majdani bírósági ítélet megerősíti igazában.57 Miután Bruck város tanácsa „a megye nevében történt megintésre sem ügyelvén, s vétkes ellenszegülése mellett továbbá is makacsul megmaradt”, Moson megye pert helyezett kilátásba, továbbá zár alá vette a brucki vendégfogadó és a nyulasi kuriális házak jövedelmeit (14 bérlőt). A fogadó bérlőjének, Boczenhard Jánosnak „szoros felelet terhe alatt le tiltván, hogy [...] ezen tilalom feloldásáig a fenn kitett sommát a szerződésben foglalt módon ne Bruck városának, hanem [...] a mi kezünkhöz időrül időre letenni el ne mulassza”.58 Ez pedig tekintélyes összeg volt, a 2035 forint haszonbér gyakorlatilag önmagában fedezte a város évi adóját. A nyulasi két kuriális házban lakó 14 bérlő után 246 ezüstforintra, a telkek után pedig 454 ft 30 krajcárra számíthatott a vármegye, összesen valamivel több, mint 700 forintra. 118
