Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Almási Tibor: Évről-évre. Fejezetek Győr képzőművészeti életőből II. 1901-1902
ALMÁSI TIBOR ÉVRŐL - ÉVRE FEJEZETEK GYŐR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETÉBŐL II. 1901-1902 rilisának végén, a művészeti nevelésről folyó disputa részeként, a Győri Hírlapban több kolumnás írás látott világot „A művészet deczentralizácziója!” címmel. Ennek szerzője egy kézenfekvő állítással rukkol elő: „Ami pedig még nincs konczentrálva, azt — úgy vélem — nem is lehet deczentralizálni sem. És hogy nálunk a főváros sem művészeti központ, azt úgy hiszem nem is igen kell bizonyítani.”26 A biztonság kedvéért, а К. M. monogram mögött megbúvó kritikus számtalan példát hoz fel szavai alátámasztására. Az anomáliák végleges kiküszöbölésére az egyetlen üdvözítő megoldást ugyan ő sem ismeri, ám jó érzékkel felvillant egy lehetséges kiutat: „Majd ha nálunk a közgazdasági helyzet általában megjavul, ha egészségesebb kritikai viszonyok lesznek, ha a nagy vagyon tulajdonosai példát mutatnak a polgári osztálynak a hazai művészet támogatásában, ha a polgári elemek intelligensebb része oly anyagi helyzetbe jut, hogy művészi igényének kielégítésére anyagi áldozatot hozhat, akkor beszélhetünk a művészetek deczentralizácziójáról.”27 Az adott körülmények között, a távoli jövőben elérhető „kedvező” állapot megteremtődéséig sem kell azonban ölbe tett kézzel várni — mondja —, hanem törekedni kell „a képzőművészeti nevelés által a művészetek iránt az érdeklődést felkelteni, a lakosság legtágabb rétegeiben a műveltséget terjeszteni, hogy akkorára, mire a mostani nemzedék jut társadalmi szerephez, legyen a művészetek iránt fogékony közönség, mely a műélvezeteket saját lelke igényének kielégítése végett fogja pártolni.. ,”28 A művészeti élet túlzott centralizáltsága tulajdonképpen a vidéki városok sérelmeinek egyik — a körülmények szerencsés egybeesésének köszönhetően —, 1902 elején a közfigyelem és érdeklődés homlokterébe került szegmense volt csupán. A nagy politikai Játszma” igazi tétje az volt, hogy a „magyarországi törvényhatósági jogú városok, az ország kulturális és gazdasági életének legbecsesebb tényezői,”29 közös összefogással és nyomásgyakorlással el tudják-e érni azt, hogy az állami vezetés könnyítsen terheiken, azaz, hogy az „immár elmerüléssel fenyegető veszedelem elhárításának legvégső pontjáig”30 jutott vidéki városok kötelezően előírt feladataik ellátására a központi vezetéstől nagyobb, hathatósabb támogatást kapjanak. Céljaik elérése, „igazaik védelme” érdekében a törvényhatósági jogú városok 1902 elején szövetségre léptek egymással, és képviseletükben Győr városát hatalmazták fel arra, hogy a kormány elé tárja „panaszaikat, sérelmeiket s kívánságaikat.”31 A felterjesztés foglalkozott „a közrendészet, közbiztonság, közegészségügy, gyámsági és gondnoksági ügyek, kulturális feladatok, a városok állami pénz-, had- és igazságügyi áldozatai, a városi jövedelmek csökkenésének életbevágó” kérdéseivel.32 A minket közelebbről érdeklő, „Kuturális feladatok” címszó alatt a memorandumban említésre került gondok közül a legégetőbb „a műveltség és tudáshoz szükséges alapismeretek elsajátítását” biztosító közoktatás feltételeinek garantálása volt, a „kisdedovótol a legfelsőbb oktatásig.”33 Ha a kormány teljesíti ez irányú kötelezettségeit, és ennek anyagi terhei felszabadulnak a városokban, a vidék is meghozza a maga — úgyszintén szükséges és elengedhetetlen — áldozatát a művészet terén: „hajlékot emel a nemzeti színészetnek, táplálékot ad a művészetnek és közkönyvtárak vagy hasonló fajú intézetek létesítésével emeli a nemzet fiainak szellemi gazdagodását... Az államnak és önkormányzatnak ily módon különválasztott, de mégis harmóniában álló munkássága emelhetné csak a magyar államot az anynyira sóvárgott műveltség legmagasabb fokára.”34 243
