Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Fajcsák Attila: Egy hajdútánc-dallamunk eredete
ARRABONA 2008.46/2. TANULMÁNYOK hetően egy, a középkornál is régebbi eredetű és nem feltétlenül csak nyugat-európai jelenséggel állunk szemben.15 Sárosi továbbá kifejti, hogy több típust magába foglaló nagy csoportról van szó, „melyet az azonos modellre szabottság tart össze. Nevezhetjük dudanóta modellnek, vagy még egyszerűbben dudamodellnek.” (Sárosi 1996, 99.) Az ütempáros dallamokról megállapítja, hogy általában véve a „hangszeres készlet régi rétegét képviselik” és nagy számban előfordulnak a XVIXVIII. századi lejegyzésű hangszeres dallamemlékeink között. (Sárosi 1996, 78.) A szilárd szerkezetté épült ütempáros maradványok nagy számából és változatgazdagságából pedig azt a következtetést vonja le, hogy évszázadokkal ezelőtt egy kiterjedt ütempáros réteg volt jelen tánczenénkben, majd végül megjegyzi: „Kötöttebb és lazább formák évszázadok óta élnek együtt, miközben a fejlődés útja a kötöttség felé vezet. Az átmenetet ütempárosság és kötött szerkezet között már aló. században lejegyzett magyar vagy magyaros táncdallamok egy része is jelzi.” (Sárosi 1996, 68. idézi Paksa 1999, 60.) Dobszay László hajdútáncunk előtagjának 8 szótagos, „dudaritmusos” változatáról egy helyen ezt írja: „Egyik legismertebb dudanótánk, valószínűleg középkori eredetű hangszeres motívumokból.” (Dobszay 1984a, 592.193. dallamjegyzet) Egy későbbi munkájában pedig azt taglalja, hogy bizonyos középkori vágánsdalok kétsoros formájának vannak olyan változatai, amelyekben már „akcentusszerűen (hangszeres jelleg?) a felső oktáv is megszólal.” (Dobszay 1988, 560., Dobszay 1984b,123.) Úgy véljük, ezek az adatok is azt erősítik meg, hogy táncdallamunk előtagja nem XVII. század végi képződmény, hanem annál sokkal korábbi. Az eddigi összehasonlítások során csupán a dallam megismételt első sorát vették figyelembe, ügyet se vetve a „bbc” sorokra (4. kottapélda), noha a „b” rész Pálóczi Horváthnál két ének első soraként is jelen van a híres gyűjteményben. (PHA ÖÉ 123. és 217. dallam) Ha jobban szemügyre vesszük ezt a giusto táncdallamrészt, nézetünk szerint a középkori, nyugat-európai eredetű (Paksa 1999, 149., Dobszay 1984b,122.) „Nihol kerekedik...” kezdetű rubato népdalunk 1., 2. és 4. sora fedezhető fel benne, illetve annak változata. (E 4. sorról nem nehéz észrevenni, hogy voltaképpen megegyezik korai hajdútáncaink jellegzetes záróformuláival.) A dallamról Dobszay László egyik munkájában ez olvasható: „A régies pentachord dallamok egyik legelterjedtebb típusa, melynek középkori eredetét a zenei jegyek éppúgy alátámasztják, mint a hozzá kapcsolódó szövegek”.16 Az ének változatai Moldván kívül ismeretesek Erdély különböző területein,17 valamint az archaikus hagyományokban gazdag Zobor vidéken is. (Paksa 1999,144., 150.) A Wohlmuth által lejegyzett táncdal tehát egy dudanóta és egy ugyancsak régi, középkori népdalunk három sorának sajátos „összerendeződése”. Mindkettőt a hagyomány tartotta fenn addig is, amíg a jeles soproni orgonista 1689-ben pedagógiai célzattal papírra nem vetette, s azután is, hogy a táncdal két része „külön életet élt”. Erről tanúskodnak a fent bemutatott Kárpát-medencei dudanóta változatok, valamint a peremvidékekről előkerült számos népdal- és balladavariáns. Az a tény, hogy egy középkori eredetű rubato népdalunk kimutatható egy XVII. század végén született virginálkönyv hajdútáncában, természetesen nem egyedülállójelenség régi tánczenénkben: a Barkóczy-féle kézirat (1730-as évek) egyik címnélküli táncdala18 a moldvai csángóknál feljegyzett „Kisétálok kiskertembe...” kezdetű népdalunk19 változata; a Kájoni-kódex (1634-1671) Tancza (Szabolcsi
