Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közelmények 46/2. (Győr, 2008)
Tanulmányok - Fajcsák Attila: Egy hajdútánc-dallamunk eredete
FAJCSAK ATTILA EGY HAJDUTANODALLAMUNK EREDETE Fajcsák Attila EGY HAJDÚTÁNC-DALLAMUNK EREDETE Dolgozatunkban a Starck-féle soproni virginálkönyv 3. darabjáról, az első Ungarischer Tanz-ról1 foglaljuk össze az eddigi eredményeket. Egyben az eredet kérdését érintve, egy új összehasonlítással a megfelelő helyre — főként időben korábbra — tesszük a magyar zenetörténet egyik igen becses dallamemlékének születését. Ezzel rá kívánjuk irányítani a figyelmet egy intenzívebb kutatásra, ami arra keresné a választ: vannak-e a XVII. és XVIII. századi táncgyűjteményeinkben, zenei kéziratainkban olyan dallamok, amelyek XVI. századi eredetűek, vagy korábbiak? Egyidejűleg azt is kutatni kell természetesen, hogy a reformáció évszázadának német, lengyel, cseh és olasz tabulaturáiban fennmaradt magyar táncdallamokból mi élt tovább a következő századokban és a néphagyományban. Meggyőződésünk, hogy ha hasonló intenzív kutatás kezdődne ezen a területen is — mint amilyen az énekes anyaggal kapcsolatosan megtörtént (RMDT I—II.; SZDR I—II.; MNK I.) — meglepő eredmények születnének. Ehhez a munkához kapcsolódva készült szerény dolgozatunk. A Starck-féle virginálkönyvről gazdag irodalom született az elmúlt közel egy évszázad alatt. A kéziratos kottás könyvet, ami más egyéb, a Starck-családra vonatkozó történeti anyagot is tartalmaz,21910-ben Payr Sándor egyetemi tanár mutatta be a Soproni Nemzetőr újság 234. számában. (Jandek 1955, 87.) Az öt magyar dallam első, tudományos értékű közlése az 1920-as évek végén történt meg Szabolcsi Bence jóvoltából, melyben megállapítja: „Ezek a táncok stílus szempontjából átmeneti stádiumot képviselnek a Kájoni- s Vietorisz-kódex egyszerű, népies táncdallamai, primitív virginálátiratai és a lőcsei kézirat bonyolultabb technikájú, fejlett hangszeres darabjai között.”3 ( Szabolcsi 1928, 118.) A kéziratos virginálkönyvet Johann Wohlmuth, a város kitűnő evangélikus orgonistája állította össze 1689-ben a helybéli Starck nevű vendéglős 12 esztendős fiának, akit a mester virgináljátékra tanított. Voltaképpen ez a gyűjtemény a legrégibb hazai hangszeriskolának tekinthető. Az album alakú nyolcadrétű kis könyvet négy oldalnyi zeneelméleti útmutató indítja, majd ezt 56 rövid darab követi, melyeket nehézségi fokuk szerint rendezett össze Wohlmuth: a nagyon könnyű, egyszerűtől a nehezebbek felé. így került be az négy magyar tánc — a 3., 4., 29., 33. számúak — a XVII. század „városról-városra, országról-országra vándorló” dallamai közé, melyek főként a század első feléből származnak. (Jandek 1955, 93.) Az általunk vizsgált magyar tánc (1. kottapélda „a” dallam) felső szólama az első vonalra helyezett C-kulcsos írással, az alsó, mármint a balkéz szólamai, F-kulccsal szerepelnek a kéziratban. (Szabolcsi 1950, 86-87.; Szabolcsi 1959, 341-342.) Bárdos Kornél összefoglaló munkájából tudjuk, hogy a soproni polgárság körében milyen élénk zenei élet zajlott már a XVI-XVII. században is. (Bárdos 1984, 276-296.) Biztosra vehető, hogy sokkal több táncdallam lehetett „napi használatban”, de Wohlmuth mindössze ezt a néhányat tartotta zenepedagógiai szempontból fontosnak arra, hogy rögzítse, s fiatal tanítványának megtanítsa. Ha azt nézzük, hogy a korabeli zenei kéziratok, százalékos arányukat tekintve, mennyi magyar anyagot tartalmaznak, akkor a Starck-féle virginálkönyv a maga négy darabjával nagyjából megegyezik a többivel.4 173
