Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Farkas Annamária: A Szent László Társulat története
. ARRABONA 2008. 46/1. TANULMÁNYOK gondozása, eleinte a szabadságharc után kivándorolt politikai üldözöttekkel való kapcsolattartást szolgálta. Jelentős magyar népesség élt Törökországban, mert az 1848- 49-es szabadságharc leverése után a török kormány tisztességes letelepedést, és teljes védelmet nyújtott az országába menekülő összes nemzetiségnek, másrészt számos olyan magyar akadt, aki részt kívánt venni a szabadságharcot eltipró orosz cár ellen kitörni készülő krími háborúkban. Krizsán 1995,825. Az 1770-es évektől kezdve már jelentős magyar — valójában a madéfalvi veszedelem (1764) után kimenekült székely — lakosság élt a bukovinai Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten, Józseffalva és Andrásfalva községekben. A bukovinai székelyeken kívül a Moldvában élő csángók tízezrei szintén rászorultak a magyar nyelvű pasztorációra. Eleinte az 1848-ban alapított Szent István Társulat igyekezett a történelmi Magyarország határain kívül élő magyarok anyagi és lelki gondozását felkarolni, ám mivel a Társulat profilja az egyházi témájú könyvkiadás és könyvterjesztés volt, ezért az egyházi segélyezések kiszélesedésével felmerült az igény egy új társulat létrejöttére. Danielik János püspök,3 a Szent István Társulat alelnöke kezdeményezte a könyvkiadás és segélyezés különválasztását, és javasolta az új szervezet, a Szent László Társulat megalapítását. Szcitovszky János bíboros-hercegprímás 1861. március 13-án jóváhagyta, és egyben megerősítette a Szent László Társulat tervezett alapszabályzatát. Szemes József megjegyzi, hogy eredetileg Szent László Király Társulatának hívták a szervezetet, de rögtön az alapítást követően, az 1861. május 5- i első közgyűlés alkalmával már a rövidebb formulát használták. (Szemes 1942,22.) A Szent László Társulat alapszabályait az 1864. évi társulati közgyűlésen fogadták el. A Társulat egyházi elnöke lehetett a mindenkori hercegprímás, az ország valamelyik érseke, vagy megyéspüspöke, de mindig választottak egy előkelő származású világi elnököt is. A katolikus szervezet első egyházi elnökének Lonovits József4 egri érseket, világi elnöknek gróf Károlyi Istvánt5 választották. A Társulat első feladata a megfelelő anyagi háttér biztosítása volt, amelyet tagdíjakból, eleinte havi 6 krajcárból, illetve adományokból kívánt a vezetőség elérni. Az összes megyéspüspök és szerzetesi elöljáró körlevelet kapott, hogy támogassák a Társulat tevékenységét, illetve ha tudnak, vegyenek részt a munkában. A Társulat igyekezett minden katolikus közösséggel és intézménnyel felvenni a kapcsolatot. Az 1865. évi közgyűlés szélesebb bázisra terjesztette ki a Szent László Társulat tevékenységét. Olyan tagokat igyekezett a Társulat céljainak megnyerni, akik önzetlenül tudták szellemi tehetségüket és anyagi lehetőségeiket a társadalmi sebek gyógyítására fordítani.” (Krizsán 1995, 826.) A támogatói kör kibővítésére szükség volt, mert egyre több, a külföldön élő magyarokkal foglalkozó szervezet nyújtotta be igényét a támogatásokra. Továbbá a Társulat vezetése is rájött, hogy célszerű a támogatói körbe minél több világi hívet is bevonni, hiszen a növekvő mecénási bázis egyben bővülő adományozási lehetőséggel jár. A Társulat adományai eleinte egyházi szervezeteken keresztül jutottak a rászorultakhoz. A Társulat egyik legnagyobb érdeme a bukovinai székely falvak támogatása. A vezetés kezdetben könyveket küldött az ottani magyar közösségeknek. A következő lépésben a szervezet igyekezett eleinte anyaországi magyar papokat és tanítókat, majd később bukovinai származású magyar fiatalokat képeztetni, hogy a románok közt élő székelyek anyanyelvükön tanulhassanak írni, olvasni, illetve magyar nyelvű prédikációt hallgathassanak. A Bukovinába induló papok és tanítók képzését a Társulat fizette, 460
