Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
B. Kovács István: Küzdelem az "egész-világi-vitéz" címéért - a hősepikától a legendán át a meséig
ARRABONA 2008.46/1. TANULMÁNYOK „Tudtam... nekém a bajom nem fog sénkivel méggyülnyi, csak veled” —jegyzi meg Világ-Dumós-Hátú-Vitéz. A sárkány is elmondja, hogy „énnekém ez a sorsom, én ezt ki se kerűhettem vóna!” Ugyanezt mondják az Ég-Világ szolgálatában álló Világ-Kovácsa, Világ-Pékje és a háromlábú kecske is. A burját hőseposzban is ismert az ilyen fogalmazás: „Talán távoli országból Öregkorában született Ördögadta vén vitéznek Szogtó fia jött el hozzám? Hallottam, hogy megszületett Hanhan Szogtó — gyilkos gyermek!” A kozmikus küzdelem A két Félvilági vitéz, azaz a pozitív főhős és ellenfele (Világ-Dumós-Hátú-Vitéz, Világ-Griffmadár-Vitéz, Feketé-Szurtos Paji) kozmikus méretű párharcát a magyar mesekincsben másutt alig fellelhető módon és érzékletességgel mutatja be az előadó. „Nézd, Szegény János, ti is apátó’ még anyátó’ vagy. Mire gyössz, ölre-ё vagy kardra?” — reagál a főhős felszólítására ellenfele. „Hatalmasnak sincsen soha Hatnál több nyakcsigolyája!” — olvassuk az Irenszej c. hőseposzban. A Világ-Fája c. mesében így szól a főhőshöz ellenfele, a másik félvilági vitéz: Míg a világ a világ lész, mindég verekédőnk együtt. Ölre-ё vagy kardra, nekém mindegy. Itt a Fődön hégy mé’ fa nem marad, mer’ mind rakásra túr’uk, még a hégybő’ is laposat csinálónk. Mer’ nekőnk aggyig kéll bírkoznyi, míg a világ a világ él. Mert ez olyan lész, Szégény János, mind mikor két holló félszáll az ég enyhibe, oszt mindég vágják égymást. A két holló se bír égymásval, de mink sé bírónk égymásval... Idé hallgass — azt mondja -, János! Most félszállasz a feketé félhő járásába, kihúzod a kardodat, oszt úgy gyössz léfele. Olyat vágói a fejem tetejire, amilyent csak bírsz! Améllyik a másikat méllyebben vágja a fődbe, azé lész a jány! No most félszállott, igaz-ё, Szégény János. Elkeserédétten mémmarkolta a kardját, méssindérítétté a fejé félétt, úgy gyön léfele, mintha égy istentelen nagy hégyet dobnának léfele. Olyat vágott Világ-Griff-Vitéz fejire, hogy Szégény János hét éccaka, hét szémpillantásig mindég aludt! Mit lássa jő, hogy az a nagy vitéz dérékig a fődbe’ vót — olyat vágott a feji tetejire! Kimászott a főd gyomrábó’ valahogy nehezen. Akkor ő ült fél a lovára, nagy nehezen, sántítva. Félszökött a feketé félhő járásába a nagy Griffmadár-Vitéz. Mikor gyön léfele, mind a fecske! Durr! Szégény Jánosnak a fejire. Ugyanúgy dérékig, púpig, mind ő őtet. A két hős, Fél-Világ- Vitézei, égyforma erőbe’ égyforma tudományba’ vannak...” 346
