Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Maczák Ibolya: Szent László-prédikációk más szentek ünnepeire
ARRABONA 2008.46/ 1. TANULMÁNYOK Simon Máté egykori pálos szerzetes, rendjének feloszlatása után egyházmegyés pap 1803-ban megjelent prédikációskötetében egyenesen mutatótáblát szerkesztett annak szemléltetésére, hogy mely prédikációt lehet más szentek napján is elmondani. Szent László napjára írt első beszédét (Simon 1803,313-323.) és Szent Miklós napjára írt második prédikációját (Simon 1803, 493-506.) egybeolvasztva például Szent Domonkos, illetve „a szerviták fundátori” ünnepén (Simon 1803, 493-506.) — holott igencsak keresni kell azokat a vonásokat, amelyekben Szent László, Szent Miklós, Szent Domonkos és a hét szervita rendalapító életrajza megegyezik — annál is inkább, mivel utóbbiakról kifejezetten azt jegyzi fel a szakirodalom, hogy az egyházi hagyományban, nem jelennek meg külön személyiségként. (Szentek élete 2001.) Egyértelmű tehát, hogy Simon Máté az adott szövegek megfogalmazását tekintette a legfőbb átvételi szempontnak, nem a hagiográfiai tartalmat. A kompiláció elkészítéséhez külön útmutató fejezetet is írt a kötetbe, amelyben a következőképpen biztatta szónoktársait: „Mikor a’ Mutató-Tábla után jelentetett intézet szerént egyik Szentnek napjára készített Beszédből másiknak napjára akarsz alkalmaztatást tenni; többnyire mind az osztályt, mind a’ rendet meg-tarthatod; tsak a’ tselekedeteket, és tsudákat változtasd a’ szerént, mint a’ dítsérendö Szentnek életében találod (...).” (Simon 1803, 625.) Az első László-beszéd és a második Miklós-beszéd szorosan kapcsolódik egymáshoz, mivel mindkettőben a szolgálatról fogalmazott prédikációt a szerző. Itt tehát László nem a „keresztény vitézek tüköréként”, hanem más ismert alakjaiban, királyként és szolgaként5 jelenik meg, méghozzá olyan uralkodóként, aki „mi képpen a földi uraságban a’ világhoz nem ragaszkodott, úgy az isteni szolgálatban bőven szorgalmatoskodott.” (Simon 1803, 316.) A László- és a Miklós-beszéd textusai Máté evangéliumának egymást követő fejezeteiből, hasonló konklúzióval záródó történeteiből valók: a hűséges és a gonosz szolgáról, valamint a talentumokról szóló példabeszédek — sok egyéb tanulság mellett — az alávetettek pozitív illetve negatív magatartását is példázzák. E szövegek tehát mindenképpen kapcsolódnak egymáshoz, sőt az is valószínű, hogy a szolga és a szolgálat kifejezések fogalomkörei jelenthettek kapcsolatot a szervitákkal, akiket a „Szűz Mária szolgái” kifejezésről neveztek el. Szent Domonkos pedig feltehetőleg a szegénység és a missziós szolgálat hozható összefüggésbe e fogalmakkal. Tény azonban, hogy Simon Máté beszédeit a szerzői segédletek és utasítások ellenére sem könnyű elegyíteni egymással. Annál is inkább, mivel az ő László-prédikációja konkrétan, általánosítás nélkül szól arról, hogy miért volt hív és boldog szolga a szent király. Míg Pázmány, illetve Illyés prédikációjában elkülönült a beszéden belül a szent életéről szóló szövegrész, Simonnál ez koránt sincs így: ő szervesen beleillesztette beszédébe azokat a hagiográfiai adatokat, amelyek más szentre nem vonatkoznak. Azaz Simon prédikációiban nehéz olyan összefüggő részt találni, melyben egyáltalán nincs utalás az adott szentre. Jól szemlélteti ezt az a szövegrész, amely a hív szolga cselekedeteit sorolja fel: „ha kötelessége a’ hív szolgának Urának becsületét, tiszteletét védelmezni, védelmezte Sz. László az ö Urának Istenének becsületét, tiszteletét: mert, a’ ki ünnepeken, vasárnapokon csak vadászni merészlett-is, paripájától, vagy fegyverétől meg fosztotta (...) Ha kötelessége a’ hiv szolgának egyéb szolga társait Ura szolgálatjára ösztönözni: ösztönözte Sz. 126
