Medgyesy-Schmikli Norbert - Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 46/1. "Vállal magasabb mindeneknél"A Szent László-herma Győrbe érkezésének 400. évforulóján megtartott tudományos konferencia előadásai. Győr, 2007. június 25-27. (Győr, 2008)
Maczák Ibolya: Szent László-prédikációk más szentek ünnepeire
MACZAK IBOLYA SZENT LÁSZLÓ-PRÉDIKÁCIÓK MÁS SZENTEK ÜNNEPEIRE László, mert, a’ ki ünnepeken, vasárnapokon Isteni szolgálatra nem ment, ok vétlenül meg-taglotta” (Simon 1803, 317.) és így tovább. Emlékezzünk: Illyés egy hasonló struktúrájú szövegrészt zárt le azzal a fél mondattal, hogy László a fentieknek megfelelően cselekedett. Mint a fent elemzett, László-napra írt, vagy László-napra szerkesztett prédikációk esetében igazoltuk, a kompiláció, a szövegátszerkesztés jelentős szerepet játszott létrejöttükben. A jelenség nem egyedi, számos hitszónok — köztük Alexovics Vazul, Bernárd Pál, Csúzy Zsigmond, Egyed Joákim, Kelemen Didák — alkalmazta ezt az eljárást. Ennek két fő indokaként általában a tanítás tisztaságához való ragaszkodást, valamint a pasztorális gyakorlat segítését jelöli meg a szakirodalom. (Lukácsy 1995, 281.) Előbbi valószínűleg nem szorul magyarázatra sem az ellenreformáció, sem az olykor az egyházi tanítással szembehelyezkedő felvilágosodás időszakát tekintve. Utóbbi szempontot tekintve pedig megállapíthatjuk hogy Illyés András megnövelte a László-prédikációk számát, Simon Máté pedig további két egyházi ünnepre biztosított elmondható beszédet. Mindkét szerző kötete összhangban van tehát a régi magyarországi prédikációk korabeli megjelentetésének egyik fő céljával, mely szerint a jeles hitszónokok kötelessége volt, hogy széleskörű segítséget nyújtsanak azoknak a szerény képességű társaiknak beszédeik megírásához, akik számára már önmagában e művek kiadása is segítséget jelenthetett, hiszen ezek megtanulásával majd elmondásával, esetleg hangos felolvasásával önálló invenció nélkül is képesek voltak hallgatóik számára újat mondani. Ezért állapította meg több ízben Kecskeméti Gábor, hogy a korszak prédikációs gyakorlatának ismeretéhez nem elegendő csupán a korabeli elméleti — azaz grammatikai, retorikai, poétikai, logikai — szakirodalom ismerete. (Kecskeméti 1995, 561; Kecskeméti 1998, 743-753.) Összességében igazolhatjuk, hogy a régi magyarországi prédikációk szövegalkotási gyakorlatában a tartalmi kérdéseken túl jelentős hangsúlyt kapott a megfogalmazás is. Nem véletlen tehát, hogy gyakorta hivatkozottá — és a gyakorlatban alkalmazottá vált Pázmány alábbi mondata: „magam gondolatit és újomból szopott dolgokat nem irok; Isten könyvéből, az Anyaszentegyház doktorinak Írásiból vettem tanításimat (...). Valaki írásában valami jót találok, enyím.” (Pázmány 1903, XXII.) Amikor elemzéseinkben a régi magyarországi prédikációk szövegeinek kompilációs összefüggéseit bemutatjuk, az egyéni szépírói invencióval szemben egy sajátos szövegalkotási hagyományra hívjuk fel a figyelmet. Ebben pedig jelentős szerepe van az ikonográfiái hagyománynak is, amennyiben az egykori szerzők katonaszentről írt prédikációt alkalmaznak más katonaszentre vagy szolgáról szóló prédikációt más „szolga” ünnepére. (Magyar 1996.) 127
