Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Csiszár Attila: Ácsolt gabonatároló ládák (hombárok) a Rábaközben

VARGA NOÉMI ... TELEPÍTÉSEK A MA

' Ü JÁRÁSBA 1938-40 : I termében, a telepesek állták. A minisztérium összesen harminchárom, tizenegy nyitott és huszonkét zárt, 15 tonnás vasúti kocsit rendelt Hajdúböszörménybe, amelyekbe vagononként két családot helyeztek el. Zolnai Imre és K. Szabó Gábor részére három nyitott és három zárt szerelvényt a szentmargiati állomásra küldtek, mert a két család oda pakolta ki ingóságait.

46 A telepesek magukkal hozhatták ingóságaikat, gazdasági felszereléseiket, terményeiket és állataikat. Az utazás 3 napig tartott, a családok október 10-én érkeztek meg a magyaróvári állomásra, ahol Mátéfalvy Elek telepítési főfelügyelő, Kontha Ferenc minisztériumi megbízott, Szepessy Géza, Csizmadia Károly és Bácsi Nándor pünkösdvásári telepfelügyelő várták őket. Fogadásukra megjelent a Mosonvármegye főszerkesztője, Ruff Andor és a református nőszövetség vezetőségének néhány tagja, akik meleg itallal, kiflivel, zsemlével kínálták az utazásban elfáradt telepeseket, akiknek szemeiben — a Mosonvármegye tudósítása szerint — „még ott csillogott a búcsúzás könnye, hisz őseik rögeitől, sírhalmaiktól szakadtak el."

47 Rövid pihenés után megkezdődött a vagonokból való kirakodás és az ingóságok Rónafőre szállítása. Ebben a pünkösdvásári telepesek, a főhercegi uradalom és a gazdasági akadémia is segítettek. A mintegy 8 kilométeres út során az emberek az új környezettel ismerkedtek és az első benyomások bizony nem mindig voltak a legkedvezőbbek. Az évek óta tartó, rendkívül csapadékos időjárás miatt víz és sár borított mindent. Az egyik adatközlőm, Gellén Sándorné megfogalmazásában: „... csupa latyak meg víz volt minden! ... egy nagy pocsolya volt az egész terület..." „Tiszántúl a Dunántúlon"

48 Az új környezetbe való beilleszkedés, az ugyanabból a városból érkezett, de eltérő háttérrel rendelkező családok közösséggé szerveződése nem volt problémamentes. A legnagyobb gond a földek minőségével volt. Bár a rónafői földek jobbak voltak, mint a pünkösdvásáriak, a rendkívül csapadékos időjárás miatt szinte kivétel nélkül víz alatt álltak. A birtok ráadásul évek óta igen elhanyagolt állapotban volt. Egyik adatközlőm, Kovács Antal elmondása szerint méteres gaz lepett be mindent. Emiatt voltak olyanok, akik már 1940-ben, röviddel megérkezésük után lemondtak ingatlanaikról és visszaköltöztek Hajdúböszörménybe, azzal az indokkal, hogy a műveihetetlen területből nem tudják biztosítani sem családjuk megélhetését, sem a vételár törlesztését. Ahogy az egyik telepes, Mező Lajos mondta: „Le nem telepedek, mert a családom ott éhen hal."

49 A súlyos vízkárokra tekintettel a minisztérium elengedte a még meg nem érkezett telepesek földjeit művelő gazdáknak a haszonbér bizonyos százalékát.

50 Ez sem tudott azonban néhányakat maradásra bírni. Bár nincsenek hivatalos adatok arra vonatkozóan, hogy hány család költözött vissza szülőföldjére, a levéltári forrásokban számos ingatlanról való lemondással találkoztam. Az első telepesek közül Fejér József, Kaszonyi Sándor, Szekeres Gábor, Töviskes Antal, Töviskes Imre és H. Varga József tértek vissza Hajdúböszörménybe, de a később érkezők közül is voltak olyanok, akik a földek állapotát látva hazatértek. A legtöbb telepes megpróbált megoldást találni a problémáira. Többen kérték a nekik juttatott föld cseréjét. Erre volt is lehetőség, hiszen voltak ki nem osztott területek, amiket a telepesek haszonbérletben műveltek. Többen, földjük gyenge minőségére hivatkozva, telephely-kiegészítést kértek. A panaszokat minden esetben megvizsgálták, és ha jogosnak találták őket, orvosolták. Többen éltek ilyen panasszal már 1940 októberében, általában eredménnyel: művelhetetlen területeik helyett jobb minőségű, kevésbé vizes földeket kaptak. Az 185