Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Csiszár Attila: Ácsolt gabonatároló ládák (hombárok) a Rábaközben

ARRABONA 2007. 45/1. TANULMÁNYOK indulatok lecsillapítása érdekében a telepes község két legbefolyásosabb és legvagyonosabb gazdája, Kovács Péter és testvére, Kovács Gyula saját, 40-40 katasztrális holdnyi földjükből ajánlottak néhány holdat a gyenge minőségű földekért cserébe.

51 A közhangulat ennek ellenére rendkívül feszült volt. A legtöbb támadás Kovács Pétert érte, az emberek „szidták, hogy ilyen helyre hozta őket."

52 Gyakoriak voltak a viták. A gyengébb minőségű földeket kapott emberek irigykedtek azokra, akiknek jobb minőségű területek jutottak, hiszen a szülőföldjükön mindent feladott, az ország másik végébe áttelepült családok, a rónafői földeket meglátva, nem látták biztosítva sem maguk, sem gyermekeik jövőjét. Míg a módosabb gazdáknak, akik több földet írattak és általában Böszörményben is tartottak meg ingatlant, kedvezőbb kilátásaik voltak a jövőre nézve. Az átázott, nedves földeken még 1942-ben sem tudták a talajmunkálatokat elvégezni, aminek következtében megkéstek a vetésekkel és a munkák a nyári munkacsúcsra torlódtak össze. A terméskilátások gyengék voltak, a legelők kopárak, az állatállomány kevés, olyannyira, hogy a sertésállomány, a takarmányozási nehézségek miatt 1942-ig nem is volt szaporítható. Az állatok, a gyenge takarmánytermés és az egyoldalú takarmányozás miatt teljesen le voltak soványodva, minden fertőző betegséget összeszedtek.

53 A telepesek búzát, árpát, zabot, kukoricát, cukorrépát, napraforgót, mákot, cikóriát, tököt és babot termeltek, ez utóbbiakat, hajdúsági szokás szerint, a kukorica közé vetették. Ez azonban a többszöri kapálást lehetetlenné tette, a talaj elgazosodásához vezetett és végül a kukoricatermés rovására ment.

54 A cikóriát egyébként nem szerették a rónafőiek, mert „az utálatos volt. Mert sűrű sorba vetették és rengeteget kellett egyelni."

55 Emellett dinnyetermesztéssel is próbálkoztak, hiszen ahogy az egyik adatközlőm, Abari Mária megfogalmazta, a böszörményiek nem élhettek dinnye nélkül. A gyenge termések miatt az emberek táplálkozása szegényes volt, kedélyük pedig „nyomott". A helyzet érzékeltetésére álljon itt egy részlet, az egyik elkeseredett telepes minisztériumhoz címzett leveléből: „Ennyi csalódás után el vagyok keseredve, elvágyok innen olyan földre, ahol nem dupla munka mellett is megfizet a föld ...".

56 Az új élet- és munkakörülmények elmaradtak tehát a telepesek korábbi várakozásaitól és ez a munkához való hozzáállásukon is éreztette hatását. Egy 1942. novemberi telepítésügyi főfelügyelői jelentés szerint a telepesek rendkívül hanyagul végezték az őszi munkálatokat, amiért a főfelügyelő „megdorgálta" és felszólította őket, hogy maradéktalanul végezzék el azokat. A telepesek ennek eleget is tettek, mert — a főfelügyelő szerint — megijedtek attól, hogy a minisztérium tudomást szerez hanyagságukról, és azt állapítja meg, hogy „nem veszik komolyan a telepítést".

57 A nem megfelelő munkavégzés mellett a legnagyobb problémát a telephelyek, telepes házak rendben tartása jelentette. A telepítésügyi főfelügyelő jelentése szerint a legtöbb telepes ház körül rendetlenség és kosz volt, néhány lakást pedig nem rendeltetésének megfelelően használtak lakói. A telepfelügyelőnek, a házak rendben tartására vonatkozó tanácsait nem fogadták meg, figyelmeztetéseit nem vették komolyan, ha viszont többször szólt, azt zaklatásnak vették. Ezért a földművelésügyi miniszter, utasításban szólította fel a telepeseket „telepesházaik jókarban tartására". Az utasítás betartását a telepfelügyelőre bízta, akinek havonta ellenőriznie kellett a házak és környékük rendjét, tisztaságát, amiről kéthavonta jelentést kellett írnia. A telepeseknek nyilatkozatban kellett kötelezniük magukat arra, hogy betartják az utasításban foglaltakat.

58 186