Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)
Tanulmányok - Tóth Imre: Elméleti és módszertani megjegyzések a regionalitás kérdéseinek kutatásához. Regionális indentitások Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon
ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK Veszteség érte Szentgotthárdot is, melynek a vend-vidéki és a burgenlandi területek vásárlórétegétől kellett megválnia. A változás mégsem volt végzetes. A világháború előtt a nagy kiterjedésű, várostalan Őrség és a Vend-vidék területén Muraszombat és Szentgotthárd a jelentőségéhez képest túlzottan nagy—potenciális — városi vonzáskörzettel bírt úgy, hogy közben a stájer városok (Graz, Radkersburg, Fürstenfeld) vonzáskörzete Magyarországra is átnyúlt. Az új határok mögött ezért — bár vonzáskörzete számottevően csökkent — Szentgotthárd saját jelentőségéhez képest továbbra is nagy (42 500 fős) potenciális vonzáskörzettel rendelkezett. 12 Azzal tehát, hogy az addigi — szervesen fejlődő — vonzásközpontok, elveszítették hátországaikat, a gazdasági és társadalmi kapcsolatokon nyugvó térszerveződésnek is jelentősen csökkentek a kilátásai. Hasonlóan súlyos konfliktusok gátolták a regionalizmus kialakulásának folyamatát. A térségi tudat formál (ódá) sa integratív meggyőződést, befogadó szemléletmódot feltételezett volna. A két háború közötti, felülről diktált etno-nacionalista identitás konstrukciót azonban német részről elutasítás fogadta. A Sopronban rendkívül erős lokális identitás (a civitas fidelissima-gondolat) ugyanakkor szűk keresztmetszetű, és a németség egy jó részét illetően kirekesztő volt. A soproni városvezetés 1921 után a hűség-hűtlenség erősen problematikus és absztrakt kategóriáját állította politikájának középpontjába. A két háború között nemzeti azonosságát őrzi a helyi németség egy része — köztük is elsősorban az 1921-ben Magyarországot választók csoportja — azonban magyar nyomás alatt kénytelen volt a mindennapi életben elfojtani identitását, hogy hűségét illetően ne merülhessenek fel kételyek. Utóbbi komoly akadályokat gördített a soproni németek csoportkohéziójának kialakulása elé. Részben ennek tudható be, hogy a nyugat-magyarországi németség a trianoni Magyarország legradikálisabb magjává vált. Az etnikai homogenizációs törekvések, majd a 30-as évektől virulenssé vált pángermán veszélytudat, és az ebből következő németellenes hisztéria polarizálta közösségüket, melynek a VDU köré gyűjtött tagjai eljutottak a secesszió gondolatáig, s ebben az utóbb egyébként félreállított burgenlandi náci vezetéstől is impulzusokat kaptak. Az 1918 utáni határok meghúzása más és más hatást váltott ki osztrák és magyar oldalon. Ausztriában a „burgenlandiság" gondolatát külső és belső impulzusok is érlelték, elhalványítva mind az — éppen csak alakulófélben lévő — osztrák nemzettudatot, mind a pángermán tudattal való azonosulást (bár ez utóbbira a hivatalos burgenlandi politika nagy hangsúlyt helyezett). Magyar oldalon a Monarchia felbomlása, az elhatárolódás, a magyar nacionalizmus a nyomokban fellelhető regionális identitás végét jelentette 1945 után az etnikai homogenizáció drasztikus formái — pl. a (nyugat-)magyarországi kitelepítések —, illetve az osztálystruktúrát preferáló politikai mechanizmusok tovább csökkentették a regionális identitás kialakulásának esélyét. Manapság azonban a gazdasági kapcsolatok újraszervezése, és egyes — a regionális kapcsolatok kialakításában elsődlegesen érintett közösségek (pl. a határ két oldalán élő ún. gradistyei horvátok 13 ) — nagyban hozzájárulhatnak az egykori kulturális, gazdasági, etnikai stb. szálak és tudati elemek reprodukálásához. Ami a kollektív emlékezet kialakulásának folyamatát, és az ezzel összefüggő historiográfiai kérdéseket illeti, meg kell állapítanunk, hogy a nyugat-magyarországi kérdés — vagyis a terület 1921 utáni helyzetével összefüggő problémák — vizsgá304
