Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Tóth Imre: Elméleti és módszertani megjegyzések a regionalitás kérdéseinek kutatásához. Regionális indentitások Burgenlandban és Nyugat-Magyarországon

ARRABONA 2007. 45 / 1 TANULMÁNYOK a nemzet fogalma szembekerült egymással, s a szembeállásból részben a haza ke­rült ki győztesen, részben egy harmadik út. A két nacionalizmus között egyes hor­vát értelmiségiek sajátos, szubetnikai közösségként definiálták magukat, 1918 után közös etnikai azonosító kódot (gradistyei horvátok) alakítva ki maguknak. A XIX. század elejének haza-elképzelései nehezen körvonalazhatók a soproni né­metek megnyilvánulásaiban is. Az őket ért hatások nyomán igencsak vegyes képet alkothatunk identitásukat illetően. A reformkortól mindenesetre kezdett tisztázódni a németség gondolkodásában a haza fogalma, s azzal egyre inkább Magyarorszá­got azonosították. Erre utal, hogy a nem magyar anyanyelvű polgárság is ismerte Magyarország történelmét és kultúráját. Szívesen azonosult ugyanakkor a német ve­zetésű, nemzetek feletti felvilágosult birodalommal is. Osztrák nemzettudat kiala­kulását — mint általában — itt sem tudjuk kimutatni. A multietnikus nagybiroda­lom politikai elitje elsősorban a dinasztiához, illetve magához a monarchiához kö­tődött. Hasonló mentalitás jellemezte az államot működtető polgári és katonai bü­rokrácia tagjait. Ezzel a szellemiséggel és lelkülettel azonban nem találkozott nap mint nap a határtérség lakossága, mely nem sok jelét adta az erős birodalmi tudat­nak és kötődésnek. A birodalom szupranacionális jellege ráadásul gátja volt a he­lyi német nemzeti öntudat kifejlődésének is, ám annak az útját nem zárta el telje­sen. Meghatározóak voltak ugyanis a többségében evangélikus németek ellenérzé­sei a katolikus udvarral és általában Ausztriával szemben. A XIX. századi Sopron lu­theránus lelkészeinek legjobbjai ezért — miközben elutasították az osztrák katoli­kus dominanciát — Németországban tanultak, ragaszkodtak a német kultúrához és írásbeliséghez, s ez utóbbit közvetítették híveik felé is. (Boronkai 2000, 246.) A kü­lönböző hatások nyomán az a kép bontakozik ki — s ezt tükrözik a XIX. század vé­gén, német nyelven rendszeresen megjelenő két soproni lap írásai is —, hogy a tér­ség németsége valamiféle sajátos, helyhez kötődő identitást alakított ki, vagyis a he­lyi polgár a magyar és osztrák állam közötti „mindenki földjén" a területi lojalitást előszeretettel helyezte a (nemzet)állami lojalitás elé (egyes — kétségkívül túlzó — nézetek szerint a nyugat-magyarországi németség a magyarokkal és a horvátokkal való keveredés révén kialakult, önálló népet alkot, mely egyfajta átmenetet képez a magyar és a német etnikum között). (Traeger 1928, 178.) A különállás érzését erősíthette az az autonómia-gondolat is, melyet a forradalmak idején sikerült tör­vényként elfogadtatni, s melyhez a helyi németek a nyugat-magyarországi kérdés eszkalálódása idején is következetesen ragaszkodtak. Gazdasági, egzisztenciális és politikai mozzanatok mellett mindez valószínűleg hozzájárult a soproni németek 1921 decemberi népszavazás során tanúsított ellentmondásos magatartásához. A területhez kötődő identitás nem volt ugyan annyira erős, mint pl. Schleswigben, ahol a nép­szavazáson kék-fehér-piros schleswigi zászlók alatt vonultak fel a helyiek, ám ah­hoz elegendő volt, hogy a város német lakosságát megossza a hovatartozás kérdé­sében. Még szembetűnőbb ugyanez a kettősség a későbbi osztrák oldalon, ahol az 1918 decemberében kikiáltott — rövid életű és kétség kívül bizarr — Heinzenland Köztársaság jelenítette meg az el Magyarországtól, de külön Ausztriától-gondolatot. 3 A kísérlet — szemben a Lajtabánság pszeudoállam kikiáltásával — inkább tekint­hető spontán népi kísérletnek. Amint azt a névválasztás is mutatja, az „ötletgazdák" legalábbis igyekezek valóban meglévő lokális identitásra építeni akciójukat. 300

Next

/
Oldalképek
Tartalom