Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Kelemen István: Gróf Széchényi László (1713–1760) horpácsi uraság halála után maradt Sopron vármegyei birtokok 1761. évi összeírása

ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK bői és csaritból állt. Mivel ez az erdő a kövesdiekkel közös volt, benne a két falu között nem húzódott határ. Az erdőnek a legeltetésből származó jövedelmét nem lehetett meghatározni, mert azt a Széchényi uraságok közösen alkalmazott erdőispánja a Nagyerdőnek a jövedelmével együtt percipiálta. Makk ekkor már igen kevés termett benne. A horpácsiak gyöpje mindkét faluvégen csekély mértékű volt, más legelőt pedig a már említett közös erdőn kívül nem bírtak. e) Boz Ami kevés föld itt a rendelkezésre állott, azt a helyiek két részre osztva művelték, de azok általában véve kövecsesek és dombosak voltak, ezért inkább soványnak mintsem termékenynek számítottak. A legeltetés a határ szűkössége miatt igen csekélynek bizonyult, ezért a boziaknak nyáron még saját marháikat is jobbára a szőlőből kigyomlált fűvel kellett táplálniuk. Erdővel sem rendelkeztek igazából egy kis darabot kivéve, mely a Cenkről Bozra vezető mélyút mellett és a falu fölött, a Fertőre néző meredek hegyoldalon terült el, de ebben csak tüskés bokrok nőttek. A falunak ezen az oldalán alul, a Fertő partján egy kis gyöpnek vehették hasznát. A legeltető helyek összesen akkora nagyságúak voltak, mint a szántóföldek fele. f ) Kövesd A három mezőre osztott szántók egy részét agyagos és termékeny, másik részét jobbára kövecses és sovány, a többit pedig a részint vízállós jelzővel illették. Fekvésénél fogva a határ mindenféle marha legeltetésére alkalmasnak bizonyult, de a helyiek saját marháin és az uraság juhain kívül több jószágot nem tudott legeltetésre („füvellésre") fogadni, mivel a mezei őrzőhellyel a helysegbeli marhák sem érték volna be, ha a Kövesd és Horpács közötti közös csonka tölgyerdőn és a Nagyerdőnek egy részén szabad legeltetési lehetőségük nem lett volna. Csekély gyöppel rendelkeztek. V. Földesúri haszonvételek a) Borárulás — a kocsmáitatás joga A helyi kocsmákban, vendégfogadókban karácsonytól Szent Mihály napjáig — az év háromnegyedében — az uraság borát kellett árulni, illetve az uraság maga tartott saját kocsmárost. Ez volt az ún. földesúri borkimérési jog (educillatio). Lövőn az év ezen periódusában az uraság 300, Horpácson 180, Bozon 200 akó bort tudott értékesíteni. Az év másik, kisebbik részében a jobbágyok saját boraikat árulhatták. Lövőn az uraságnak ebben az időben nem volt saját kocsmája, hanem egész évben egy zsellérházban áruitatta borait. Ez a zsellér

12 a földesúrnak egyedül csak dézsmával adózott. A helység Szent Mihályról karácsonyig áruitathatott. Az újkéri vendégfogadó mórból épült, benne négy kályhás szoba, egy kamra, egy kőkéményes konyha kapott helyet, ezen kívül egy nagy istálló, egy szekérszín és egy kis kert tartozott hozzá. A szekérszín a két szobával együtt 1756-ban épült, a többi helységet pedig ekkor újították fel. A tetőzetet az uraság saját pénzen vásárolt szalufákra építtette. Terméskőből egy kankalékos (gémes) kutat is rakatott. A vendégfogadós évi 240 forint árendát fizetett. Horpácson a falu keleti végében, a sütő házával egy fedél alatt állt a részben zsúppal, részben szalmával fedett, harmadrészt kőből épült vendégfogadó. Ebben a vendégfogadósnak egy kályhás szoba állt rendelkezésére. Az épületet ezen kívül kályhával ellátott vendégszoba, konyha, kamra és 4 marhára való istálló alkotta. A bozi vendégfogadó még Széchényi Zsigmond idejében épült, 212