Arrabona - Múzeumi közlemények 45/1. (Győr, 2007)

Tanulmányok - Csiszár Attila: Ácsolt gabonatároló ládák (hombárok) a Rábaközben

ARRABONA 2007.45/1. TANULMÁNYOK. ne olvadjanak be az „idegen környezetbe", hanem gyökereiket megőrizve „a magyarság védőbástyájául szolgáljanak ott, ahol arra égető szükség van". (Csizmadia 1990, 45.) A telepítést kérvényezni kellett, ami általában a Földművelésügyi Minisztériumnak címzett formanyomtatványon történt. A kérvényhez csatolni kellett egy hatósági erkölcsi bizonyítványt is, hiszen a leendő telepesnek büntetlen előéletűnek kellett lennie. Az egyik adatközlőm, Gellén Sándorné szavaival élve: „... nagyon is megválogatták a családokat. Becsületes, tisztességes emberek jöhettek el. Olyanok nem is jöhettek, akiknek valami vaj volt a fejükön." A feddhetetlenség mellett a politikai beállítottságot is figyelembe vették. A hajdúböszörményi Kiss Sándor azért nem települhetett 1941-ben, mert többen azt állították róla, hogy kommunista. Mivel böszörményi házát már eladta, 1946-ban, a saját költségén települt át Rónafőre.

2 A jelentkezőnek nyilatkoznia kellett minden ingó és ingatlan vagyonáról, annak pontos értékéről, valamint arról, hogy kérvényének elfogadása esetén mennyi előleget tudna fizetni azonnal és pontosan hány katasztrális hold földet, hány szobás házat kér.

3 Az igénylők anyagi helyzetének ismeretére azért volt szükség, mert a minisztérium csak ennek ismeretében tudta megállapítani, hogy a leendő telepesek eleget tudnak-e tenni fizetési kötelezettségeiknek. Az általános gyakorlat az volt, hogy a telepesek otthoni ingatlanaik eladásából fedezték a telepítéssel kapcsolatos költségeket. Néhány módosabb gazda megtartotta otthoni földjeit is, haszonbérletbe adva azokat, de voltak olyanok is, akiknek éppen azért kellett elállniuk áttelepedési szándékuktól, mert nem tudták értékesíteni vagyonukat. Adatközlőim közül többen említették azt, hogy amikor a telepítés hírére sokan egyszerre próbáltak pénzt szerezni, az ingatlanok ára oly mértékben csökkent, hogy áron alul voltak kénytelenek eladni azokat. A kérvény végén néhány mondatban meg kellett fogalmazni, az igénylő miért akar áttelepülni. A legáltalánosabb indok az eredeti lakóhelyen való megélhetés bizonytalansága volt, a több szakaszban történt telepítéseknél pedig az, hogy az igénylő már áttelepült családtagjai közelében szeretne élni. Az 1940-ben Rónafőre települt id. K. Szabó Gábor 1943-ban egyik fiának, K. Szabó Imrének kért lakást és földet, azzal az indokkal, hogy másik fia, ifj. K. Szabó Gábor már áttelepült, s szeretné másik fiát is maga mellett tudni. Az érzelmi szempontok mellett kihangsúlyozta azt is, hogy a gazdaság szempontjából is előnyös lenne, ha mindkét fia Rónafőn élne.

4 Az áttelepülni szándékozók kérvényeit az eredeti lakóhelyen illetékes hatóság gyűjtötte össze és a telepítés megkezdéséig neki kellett tájékoztatnia őket a telepítéssel kapcsolatos tudnivalókról is. Voltak olyan esetek, amikor az adott település elöljárósága maga kezdeményezte a települést, de minden esetben véleményezte azt. A telepesek kiválasztása több szempont alapján történt. Mindenekelőtt meg kellett felelniük a telepítési törvényben maghatározott kritériumoknak. Előnyt jelentett a katonai — különösen a világháborús — szolgálat, de többen hangsúlyozták a Felvidék, majd később a Délvidék megszállásában való részvételüket. A magyaróvárijárásba történt telepítéseknél, amelyek „magyarságerősítő" célokat is szolgáltak, különösen fontos volt az, hogy az illető ne csak állampolgárságát tekintve legyen magyar, hanem lelkületében is. Jól példázza ezt az egyik igénylő kérvénye, amelyben a következőképpen bizonyítja a telepítésre való alkalmasságát: „En ugyanis ... rég idők óta ... talpig-vérig magyar érzésű elődeim után, szintén ősi magyar vagyok."

5 A rónafői telepesek rendszerint „Bocskai vitéz katonáinak leszármazottaiként" jelentek meg a korabeli publicisztikai írásokban. Különösen a hajdúsági magyarokat tartották alkalmasnak arra, hogy elhozzák őket az ország nyugati szélére és „ezen 174