Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)
Feld István: A várkutatás, mint történeti diszciplína. Bevezetés egy konferenciakötethez
ARRABONA 2006,44/2. TANULMÁNYOK a korszak várkutatása főként a főreáliskolai rajztanár, Könyöki József alig használható lexikonával 11 vagy épp a nyugdíjas katonatisztként a várépítészettel igencsak egyoldalúan foglalkozó Soós Elemér 12 dolgozataival jellemezhető. Sajnos, az egykori Magyar Királyság erődítményeiről nem született ekkor olyan topográfiai öszszefoglalás sem, mint Alois Sedlacek tizenötkötetes műve a cseh korona országainak várairól 13 vagy a már említett Otto Piper „Osztrák várak" címmel megjelent nyolckötetes munkája 14 — azaz a várépítészet emlékeinek rendszeres felmérése és közzététele is elmaradt. 15 E téren a középkori várak esetében a két világháború közötti néhány évtized sem hozott érdemi változást—jó példa a várak megítélésére a korszak történeti kutatásában Hóman Bálint felfogása a XIV. századi „várgazdaságokról". 16 Mérföldkőnek számított ugyanakkor a kora újkori erősségek vizsgálatában Pataki Vidor levéltári forrásokra alapozott áttekintése a XVI. századi várépítésről, 17 s megemlítendő a korszak külföldi gyűjteményekben őrzött várábrázolásainak meginduló feldolgozása is. 18 Mellettük ekkor a magyarországi várkutatás jelentősebb produktumának csupán Varjú Elemér 1932-ben megjelent kötete — egy igényes képes album 19 — tekinthető. Részben érthető tehát, hogy megfelelő előmunkálatok hiányában Gerő László is abszolutizálta az erősségek hadászati szerepét, azaz ez lett a legfontosabb segédeszköze általános érvényűnek szánt várfejlődési tipológiája kidolgozása során. A jeles építész így alapvetően a támadás és a védelem kölcsönhatásának változása függvényében határozta meg a vár- és az erődépítészet fő korszakait, az írott és képi forrásokat sokszor csupán illusztrációként használva fel. 20 Merev rendszere ennek ellenére rendkívül nagy hatást gyakorolt a magyarországi kutatásra — számos esetben Gerő elmélete, s nem a valóság szolgált alapul egy-egy vár értékelése során 21 — de nemzetközi viszonylatban lényegében visszhang nélkül maradt. 22 Ahhoz azonban mindenképp hozzájárult, hogy az erősségek kutatása hazánkban még hosszú ideig továbbra is elsősorban az építészek, művészettörténészek — majd pedig egyre inkább a régészek működési területének számítson. Várak mai értelemben vett régészeti kutatására 1945 előtt még alig került sor Magyarországon. Tulajdonképpen csak a budai várpalota Gerevich László vezette feltárásától 23 számítható a modern, egyre inkább komplex jellegű — azaz az ásatás mellett az álló falak ún. „roncsolásos" vizsgálatát is vállaló 24 —várrégészet kezdete. Gerő László számára tehát még alig álltak rendelkezésre megbízható régészeti adatok, s így szinte törvényszerű, hogy értékeléseit — ugyanúgy, mint másutt is a csupán helyszíni szemrevételezésen és tipológián alapuló vártörténeti megállapításokat — számos esetben nem igazolta az idő. S bár az egyre szaporodó, a legtöbb esetben az álló várak vagy várromok műemléki helyreállításához kapcsolódó régészeti kutatások lehetőségei sokszor eléggé korlátozottak voltak — részben ebből, s részben a feladat egyetlen kutató energiáit meghaladó jellegéből következett, hogy csak nagyon kevés esetben készültek monografikus feldolgozások 25 —, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az e módszerrel elérhető eredmények figyelembevétele nélkül már aligha képzelhető el egy tudományos igénnyel fellépő várkutatás. Nem csupán a kronológiai és funkcionális kérdések vonatkozásában vált elengedhetetlenné a régészeti források ismerete, de a várépítészet formai elemeiben meglévő esetleges törvényszerűségek — az egyes várfejlődési és tipológiai rendszerek alapjai — sem voltak megbízhatóan felderíthetők ásatás és falkutatás nélkül. Jó példa erre a sárospataki 10
