Arrabona - Múzeumi közlemények 44/2. - A Castrum Bene Egyesület 12. Vándorgyűlése (Győr, 2006)

Domokos György: A várinventáriumok és jelentőségük a törökellenes védelmi rendszer történetének kutatásában

DOMOKOS GYÖRGY A VÁRINVENTÁRIUMOK ÉS JELENTŐSÉGÜK A TÖRÖKELLENES ... Szegő után hét évtizeddel írta meg könyvét Szántó Imre, aki arra vállalkozott, hogy az eltelt időben kiadott szakmunkák és saját levéltári kutatásai alapján újból feldolgozza a végvári rendszer kiépítésének történetét. Műve rendkívül adatgazdag, ugyanakkor a végvárak ellátásával és felszerelésével alig foglalkozik.

6 A tágabb témakörre vonatkozóan a Hadtörténelmi Közlemények első számában máris két tanulmány látott napvilágot. Acsády Ignácé elsősorban a végbeli katonaság zsold- és élelmezési kérdéseit tárgyalta, s csupán érintőlegesen foglakozott a végvárak hadi felszerelésével, megelégedvén azzal, hogy az erre fordított költségekről néhány adatot közöljön.

7 Szendrei János cikke igyekszik átfogni a végek ellátásának kérdését: foglalkozik a létszámokkal, zsolddal, élelmezéssel, tüzérséggel stb. Azonban, ahogy maga is fogalmaz, csupán „megközelítő" képet ad, ami annyit tesz, hogy ez az írás is jórészt összehordott, rendszer nélküli adatok sorozata, nem beszélve a lábjegyzetek minőségéről.

8 A kifejezetten török kori magyar várak tüzérségére vonatkozó közlések közül elsőként és legfőképpen Iványi Bélának a Hadtörténelmi Közleményekben három éven át sorozatban megjelent, a témakört térben, időben és tematikában teljes mértékben átfogó tanulmánya érdemel említést. Iványi volt az, aki, felhasználva ugyan a korábbi munkák eredményeit, mégis elsősorban levéltári forrásokra alapozva tekintette át a kérdéskör minden részletét. Ezért a forráskutatásban erősen támaszkodtam rá, noha lábjegyzeteinek megfejtése felért bármilyen más rejtvény megoldásával, mivel azokban a forráshelyeket „ömlesztve" közölte. A dolgozat gyakran segített a szakszavak értelmezése terén. Ugyanakkor Iványi az inventáriumok számadatait nem dolgozta fel, inkább csak összegyűjtötte a szakkifejezéseket, leírta az ágyútípusokat, szerszámokat, anyagokat, a lőpor és a lövedékek fajtáit stb. Legnagyobb hibájaként talán az róható fel, hogy sok esetben nem vonta le az általa felhalmozott adatmennyiségből a szükséges következtetéseket.

9 A tüzérség magyar vonatkozásai tekintetében jól lehetett használni Takáts Sándor cikkét, aki egyrészt a tüzes szerszámokat, másrészt a magyar ágyúneveket és öntetőket gyűjtötte csokorba.

10 Czuberka Alfréd ugyan egy kissé későbbi időszak, a Rákóczi-szabadságharc korának fegyverzetét vizsgálta, de mivel sem e téren, sem pedig a várakban használt más eszközök, szerszámok és anyagok tekintetében nem találunk jelentős eltérést a törökkorhoz képest, így bízvást hagyatkozhattam munkájára. Czuberka nagyban támaszkodott a XVII. századi inventáriumokra, miközben a kiadott források széles körét is felhasználta.

11 Saád Ferenc a magyar tüzérségi szakszavak történetének megírását tűzte ki céljául.

12 Bár a könyvecske rövid, de a szerző sok levéltári forrást használt, s rengeteg adatott gyűjtött egybe. A fegyverekről szóló újabb magyar szakirodalomból Kalmár János könyvét kell kiemelni.

13 Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy bár e szakmunkák, s az itt konkrétan nem említettek is, rendkívül sok adatot, tényt, ismeretet hordoznak, ám épp a várak felszerelése tekintetében vagy az adatok gyűjtése lett egyoldalú (csak és kizárólag a fegyverek), vagy hiányzott a megfelelő rendszerezés. Az inventáriumok összegyűjtésére irányuló kutatásaim

14 kiindulópontját elsősorban az itt felsorolt munkák jegyzetapparátusa szolgáltatta. Segítségükkel először a már kiadott várleltárakat dolgoztam fel.

15 Későbbi levéltári kutatásaim során megkerestem az e kiadások alapjául szolgáló eredeti forrásokat, és sajnálattal kellett megállapítanom, hogy 69