Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)

Tóth Endre: Valeria vége

TÓTH ENDRE VALERIA VÉGE Tóth Endre VALERIA VÉGE A pannon tartományok utolsó félszáz évének historiográfiája a 20. században sokat változott, mégis jól érzékelhető a korábbi szemlélet továbbélése. Noha a tartományok feladásának az időpontja egyre későbbre tolódott, az utolsó évtizedeket mégis az állami élet és a római műveltség látványos megszűnéseként értelmezzük, azaz egyre kevésbé számolunk a római életmód és kultúra fennmaradásával. A 19-20. század fordulóján Kuzsinszky Bálint még igen korlátozott forrásismerettel és régészeti feltárásokat nélkülözve a római uralom végét Pannóniában a 380-as évektől számította.

1 Ezért végzett úttörő munkát 25 év múlva Alföldi András, amikor megírta a tartományok utolsó félszáz évének a történetét: a semmiből teremtette meg a korszak történetét.

2 Elsőként értelmezte az összes, ide vonható forrást, beleértve a Notitia Dignitatum pannóniai listáit, és tett kísérletet a régészeti leletek felhasználására.

3 A korábbi történeti képpel szemben arra törekedett, hogy az éremleletek és a források segítségével kimutassa: a római uralom a városi életben, az igazgatásban, a katonai védelemben megnyilvánuló hanyatlás ellenére tovább tartott a 4. század utolsó harmadában, sőt azon túl is. Munkája — mint annyi más területen — hosszú évtizedekre meghatározta és befolyásolta a korszak régészetét és történetírását: ez nem csoda, hiszen akár nemzetközi tekintetben is, megelőzte korát. A források teljességének ismeretében otthonosan mozgó és dolgozó Alföldi megállapításait hosszú ideig nem volt lehetőség túlhaladni. Az általa kikövetkeztetett évszámok: Valeria feladásának a 406-os, Pannónia Prima feladásának a 433-as dátuma

4 szinte máig érvényben vannak.

5 Alföldi a legkevésbé sem tekintette a pannon tartományokban a 380-as éveket az államiság, a tartományi kormányzás megszűnésének, mégis a következő évtizedeket a „rómaiság" lassú elhalásának tekintette, és ez különösen fogalmazása stílusán érződik. Alföldi kitűnő érzékkel ismerte fel és választotta ki azt a leletcsoportot, amely a pannon tartományok utolsó évtizedei történetének a kutatásához talán a legfontosabb: a besimított díszítésű kerámiát, amelyet hun-korinak határozott meg.

6 Olyan feltárások azonban, amelyek a tartományok késő római — egyáltalán a római kori — történetének a kutatásához szükségesek lettek volna, egy-két fontos hely kivételével, mint Aquincum és Fenékpuszta, el sem kezdődtek. Az utolsó évtizedek történetéről írott tanulmányok többsége, akarva-akaratlanul az Alföldi által meghatározott szemléletben fogantak és a hanyatló, pusztuló provincia hátterével íródtak. Ezzel az indoklással, korrekt bizonyítás nélkül azonban egyrészt nem lehet a 380es évek után kizárni vagy lehetetlennek tartani az építkezéseket, másrészt a limestáborokban megfigyelt, és a római lakosság életmódjával és lakáskörülményeivel ellentétben álló „tákolmányokat" és cölöpszerkezetű építményeket sem lehet automatikusan a provinciális időszakra keltezni. Mindkét szempont figyelembevétele a 380-at követő évtizedek történetének és a lakosság életmódjának a vizsgálatában alapvető fontosságú. A két dunántúli tartomány utolsó fél évszázada története megítélésének a változása abban foglalható össze, hogy a rómaiság felbomlása és megszűnése a 4. század utolsó évtizedeitől egyre inkább későbbre, az 5. század első harmadára csúszott. Ugyanekkor az Alföldi András által kikövetkeztetett dátumok tovább éltek. Várady László jól látta, hogy az 1960-as évekre a pannon tartományok utolsó évtizedeinek a történetéről rögzült történeti kép változtatásra szorul. Monográfiájában ennek megváltoztatására tett kísérletet

7 — más kérdés, hogy következtetései sok 579