Arrabona - Múzeumi közlemények 44/1. Ünnepi köte a 65 éves Tomka Péter tiszteletére (Győr, 2006)
Dr. Madaras László: Griffek – indák – griffes-indás művészet (Egy öcsödi temető különleges övveretei)
MADARAS LÁSZLÓ GRIFFEK - INDÁK - GRIFFES- INDÁS MŰVÉSZET állapítása szerint: „E tárgyakban az indadíszítés különféle megnyilvánulásai egyetlen alapmotívumból vezethetők le: egy „S"-alakú, végein egy-egy háromszög, vagy csepp formával és egy-egy ellentett elhelyezésű, kacs-szerűen tekeredő végtaggal ellátott elemből." 10 Az alapmotívumnak aztán számtalan variációját írja le (A-V. típus). Úgy véli, „ha elemeire bontjuk a motívumot, akkor egy középpontosan tükrözött, alsó testével visszaforduló állat alakját kapjuk, melyet tükörképével egybecsúsztatnak. (...) így a farok és a fejek fedik egymást —, a tárgyakon egy-egy fejben végződik az »S« alak." 11 Harmadik lényeges megállapítása az, hogy „az »A« típust, mint alapelemet nem számítva — a középavar kori indás anyag nem tekinthető az öntött indás övgarnitúrák előzményeinek. " 12 Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy Fettich Nándor már 1929-ben két jól elkülönülő alapmotívumra vezette vissza az indadíszes művészetet. 13 Ugyancsak az indadíszek egyik típusával foglalkozott részletesen Szőke Béla Miklós. Ő is két meghatározó alapmotívumot említ: „a lapos-inda után legelterjedtebb az — egyszerűség kedvéért röviden — indavirágnak nevezett motívum. Az indavirág klasszikus esetben két szélesen kinyúló, holdsarló alakú levélből (= csészelevél), e felett pedig egy háromszög alakú mezőt (= vackot) szabadon hagyó, ívesen hajló, hármas tagolású levélből (= sziromlevél) áll. Az indavirágot az esetek többségében nem magában, hanem vele szerves egységet alkotó hordozójával, egy hullámos indával együtt ábrázolják." 1 * Ez az indavirág, mint motívum, legkorábban a Kiskőrös-vágóhídi temető IX. sírjából ismert. 15 Ekkor már ebben a sírban klasszikus formában jelenik meg. Itt kell emlékeztetni arra, hogy a lapos-inda pontosan ugyanebben az időben már megtalálható a jászapáti temető 158. sírjában egy olyan kisszíjvég társaságában, melynek díszítése még őrzi az „S" motívumból kibomló „kacsokat". 16 A két sír viszont azt jelzi, hogy mind a két alap indamotívum megvan már a Tótipuszta-Igar kör betelepülése idején. Ráadásul a Székkutas-kápolnadűlői 191. sír a préselt rozetták miatt egykorúnak tűnik a Jászapáti 158. sírral, s így egy újabb lapos-indás garnitúra kerül látóterületünkbe. De nem csupán az indák, hanem a griffek is a figyelem középpontjába kerültek. Kiss Gábor két tanulmányában is fontos — a griffes-indás művészetet is érintő — adatokat tett közzé. A kései avar aranyozott övdíszek vizsgálatának mintegy „melléktermékeként" közzétette az ilyen véreteken lévő összes motívum (griff, állatküzdelmi jelenet, emberábrázolás, madármotívumok és indák) pontos rajzát. Ezeken a táblákon ezért jól nyomon követhetjük e művészeti stílus egy bizonyos időszakának alapelemeit. Mert mint azt helyesen megállapítja: „Az aranyozott darabokat végignézve megállapítható, hogy közöttük jobbára az avar bronzöntő művészet elejére és virágkorára jellemző darabokat találunk. Ezek túlnyomórészt igen gondos kidolgozásúak, amelyet jó néhány esetben a darabok felületének vagy hátterének poncolással való utólagos díszítése is igazol." 17 Ez utóbbi gondolatot már csak azért is idéztük, mert ezzel a megállapítással egyértelművé vált az, hogy nem csupán a lapos-indadísz, hanem öntött veretek hátterének poncolással való kiemelése is jól ismert volt a griffes-indás művészet „elején és virágkorában", tehát ennek az egy technikának a jelenléte még nem jelenti automatikusan a garnitúrák kései datálásának szükségszerűségét (lásd a 18. sír garnitúrája!) Egy másik munkájában Kis Gábor a griffes övcsatokat gyűjtötte össze. E dolgozathoz is tartozik egy adattár és egy táblasor, melyen a lehető legtöbb griff-ábrázolást viszontláthatjuk. 18 A késő avar kori ember- és állatábrázolások szinte teljes művészeti és társadalom321
