Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Recenziók - Thullner István (szerk.): Jánossomorjai Kismonográfia és településtörténeti olvasókönyv (Horváth Gergely Krisztián)

ARRABONA 2005.43/ 1. RECENZIÓK - Szentpéterről írja a 70. oldalon, hogy „a nagy adó- és robotterhek miatt igen nehéz volt a jobbágyok élete", amit maga cáfol a következő lapon, miszerint „a jobbágyfelszabadítás [...] mentesítette a szegénynek semmiképpen sem nevezhető helybeli jobbágyságot" (71.o.) - „Pusztasomorját a harmincas évektől kezdve virágzó gyékényfonó háziipar tette nevezetessé" - állítja (94.o.), majd két oldalra rá ismét cáfol: „A háziipar az első világháború végéig jelentős [...] jövedelmi forrása volt a pusztasomorjaiaknak. Az új trianoni határok [...] az értékesítési piac legjobban fizető helyszínétől, Bécstől is elvágta (sic!) őket" (96.o.) - A heidebauerekre vonatkozóan a 2 világháború között „sorsuk rosszabbra fordulásá"-ról ír (96.o.), majd ezen állítását cáfolva megjegyzi, hogy ,,[a] gazdagodás és jobb, igényesebb élet jele volt, hogy nemcsak a gazdaházakból, hanem még a Huldengasse zsellér- és munkásházaiból is eltűnt [...a] földpadló." (99.0.) Durva hiba Klafszky Katalin életútjának bemutatásakor az 1866-os járványt a pestissel azonosítani, hiszen az a XVIII. században végleg eltűnt Magyarországról, szemben a kolerával, amely a XIX. században jelentkezett először, (vö. 167.0.) A zsidósággal kapcsolatos, a történeti összefüggéseket nyomokban visszaadó, ebben a formában azonban mégis értelmetlen megállapítása, hogy ,,[a] rájuk kényszeríted: tőkefelhalmozásnak köszönhetjük a helyi bolthálózatot". (81.o.) Rossz nyomon jár, amikor azt írja szintén róluk, hogy ,,[a] népszámlálások és történeti statisztikák alig térnek ki erre a lakosságcsoportra, legfeljebb vallás szerinti megoszlást mutatnak ki" (81.o.) Közismert, hogy Mosón vármegyében zsidók a rendi korszakban nagyobb számban csak az Esterházyak uradalmi központjaiban éltek, így Boldogasszonyban, Gátán, Köpcsényben, ezen túl még Oroszváron és Rajkán. E strukturális örökség a későbbiekben is rányomta bélyegét a megye társadalomszerkezetére, így a Janossomorját alkotó településeken csak néhány izraelita család élt. A statisztikák azért csak a felekezeteknél jelzik őket, mert a dualizmus liberális államszervezete a zsidóságot kizárólag felekezetként definiálta, nem pedig nemzetiségként. A településszerkezet bemutatásánál, a pajták azért voltak a Szerző számára „szokatlan helyen, [...] az út túloldalán" (100.o.), mert tűzvédelmi okokból már a XIX. század középső harmadától vármegyei előírás volt, hogy a pajták és szérűskertek ne tapadjanak a lakóházakhoz. Téves az az állítása, hogy a „három falu iparosai 1848-ig valójában jobbágyiparosok voltak és csak mellékesen, ráérő idejükben űzték az ipart" (113.0.) Először is meg kell különböztetni a rendi minőséget (itt: úrbéres telkes jobbágy, házas és hazátlan zsellér) és az általuk űzött tevékenység fogalmait. Igaz, hogy a magyarországi, s ezen belül a vidéki iparosok többsége valóban nem tudott kizárólag iparából megélni, de az 1828-as összeírás tanúsága szerint főleg Szentjánoson olyan iparosok is működtek, akik léte magas fokú professzionalizációt feltételez (pl. üveges, esztergályos, szappangyártó, harisnyakötő stb...). Az 1828-as összeírásnál szintén téves információ, hogy „név szerint" csak két iparos szerepel az összeírásban. Ellenkezőleg: az 1828-as conscriptio a legteljesebb fennmaradt későfeudális összeírás, mely háztartásfők szerint veszi számba az egyes településeket, ezen belül - általában - külön lapon az iparosokat (így mindhárom részközségnél is).

14 Mindenesetre kiderül, hogy a három község történetének egyik legalapvetőbb forrása nem volt a szerző kezében. 343