Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Recenziók - Thullner István (szerk.): Jánossomorjai Kismonográfia és településtörténeti olvasókönyv (Horváth Gergely Krisztián)

ARRABONA 2005. 43/1. RECENZIÓK nográfiát megírni, megjelentetni. Addig az utolsó munka az az alapkönyv, melyet a község története iránt érdeklődők, az iskolások, szakdolgozók, de kutatók is használnak. Valamennyien abban a tudatban, hogy a kötetben olvasottak megfelelnek annak, amit - a mostani esetben 2004-ben - az adott témáról tudni lehet. Ha előre látható, hogy ezen követelményeknek nem lehet megfelelni, akkor jobb a munkát elhalasztani, vagy másra bízni. Az írástudó ugyanis minden esetben felelős az általa leírtakért. Ha erején felüli vállalkozás fenyegeti, bátran nemet kell mondania. A szerző/szerkesztő nem bújhat az „olvasókönyv" műfaj mögé - mint a mostani esetben (is) -, ti. hogy ő nem tudományos munkát akart írni, de a „históriát" író „kései krónikás" szerepét sem öltheti magára. Mint az eddigiek sejtetni engedik, a Jánossomorja c. kötettel igen nagy gondok vannak. Az impresszum tanúsága szerint a „Mosonmagyaróvári Hansági Múzeum szakmai támogatásával" megjelent kötet szerkesztője és jelentős részben írója Thullner István. A Szerző az elmúlt évtizedben számtalan kötetet és tanulmányt publikált.

2 Valamennyiben közös, hogy alapvetően a már rendelkezésre álló, igencsak egyenetlen színvonalú helytörténeti munkákból, ill. részben egykori lapokból nyeri adatait, levéltári forrásokat elvétve von be kutatásába, ha igen, akkor általában nem ad meg jelzetet, vagy önkényesen és félrevezetően interpretál.

3 Az alapkutatások nélküli folyamatos körbehivatkozás (mert e téren Thullner István sajnos sem a megyében, sem pedig Magyarországon nincs egyedül) eközben azt a csalóka látszatot kelti, mintha ezáltal valamiféle tudományos teljesítmény keletkezne, bár a valóságban az egész nem több egyszerű kompilációnál. így van ez a Jánossomorja kötetnél is. Pedig a község megérdemelte volna, hogy egy történelméhez méltó kötettel lepjék meg várossá alakulása alkalmából. Más településekhez képest, a résztelepülésekről eddig megjelent irodalom meglehetősen szegényes. Első önálló kötetként Kulcsár Imre egykori magyaróvári levéltáros kicsi, de alapos munkáját kell megemlítenünk,

4 melynek a mából visszatekintve nagy erénye, hogy levéltári források mentén igyekszik a települések történetének bemutatására, gyenge pontja ellenben a források helyenként átideologizált interpretációja. Karl Schuster és Hans Kleiner

5 munkái az elűzöttek szemszögéből mutatják be Szentjános és Szentpéter történetét. Forráshasználatuk esetleges, egyszerre memoárok, néprajzi és anekdotagyűjtemények. Mint intézményi háttér nélküli autodidakta kezdeményezések, lehetőségeikhez képest korrektek: elsősorban az egykori kitelepítettek számára igyekeznek valamikori szülőfalvaik emlékmorzsáit összeszedni, s e funkciójuknak jól megfelelnek. E munkákat olvasva bizonyos részeknél azonban olyan érzése támad az embernek, mintha a magyar és német szerzők nem ugyanazon településekről írtak volna. Kézzelfoghatóvá válik, hogy a világnézet mellett a megélt történelem is meghatározza a múlthoz való viszonyt; ennek eredményeképpen a községeknek van egy német és egy magyar története.

6 Magyar részről még ma is megnehezíti a saját múlthoz való közeledést, hogy a Jánossomorját alkotó településekkel igen mostohán bánt a XX. század. A századelőnek Bécs felvevőpiacán nyugvó gazdasági prosperitása, az osztrák területekkel való nyelvi-kulturális egység Mosón vármegyének Trianon utáni kettészakításával megszűnt. Az ország ezen szeglete perifériára került, ugyanakkor a 30as évektől felerősödő - gyakran antifasiszta köntösben jelentkező - magyar 340