Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)

Tanulmányok - Géber József: Boldogasszony csipkéje, avagy a ménfőcsanaki málnatermesztés százhúsz év, II. rész

ARRABONA 2005. 43/1. TANULMÁNYOK Más bogyósgyümölcsök A bogyósgyümölcsök közül a málnán kívül sok epret, piros ribizlit és egrest is termeltek a faluban. Ezt mutatják a 7. táblázatban az 1959. évi összeírás adatai, ahol még csak tizenkét bokor fekete ribizlit számoltak össze. Ez az utóbbi harminc évben terjedt el a faluban, sokan a málna helyett is ültették, de igazán nem vált be, mert ingadozó felvásárlási ára megtörte a termelési kedvet. Akik kitartottak e növény mellett, azokat az utóbbi évek kedvező árai kárpótolták. Régóta megtalálható volt a kertekben a piros ribizli is, melyből a nyolcas táblázat által bemutatott évben Ménfőcsanakon termeltek a legtöbbet. A piros ribizli a gyümölcsbor, a szörp készítésének kedvelt alapanyaga, és friss fogyasztásra a győri piacra is került. Az egres elterjedtségére csak a statisztikából lehet következtetni, mert a faluban nem találkoztam olyannal, aki nagyobb köszméteültetvénnyel rendelkezett volna. Az egresmártás alapanyagaként érése idején ez a gyümölcs is kelendő áru a piacokon. Az eper a házikertekben mindenhol megtalálható a hegyben a háború előtt is sokan foglalkoztak vele. A téesz savanyító üzemének működése idején nagymértékben vásárolták fel a szörp-, és dzsemkészítés alapanyagaként, valamint a téesz részesművelésre kiadott ültetvényeinek termését is itt dolgozták fel. Jelenleg is termelik a falu határának meleg, homokos talaján, ahol a téesz eperültetvényei voltak, a szedd magad mozgalom keretében.

14 A téesz-málnás és a feldolgozó üzem Ménfőcsanakon 1950. április 8-án megalakult az első Új Élet termelőszövetkezet 30 kat. hold földön, ezt hívták kistéesznek. Tizenhármán, nagyrészt azok a kisföldű törpebirtokosok léptek be, akik a 45-ös földosztáskor kapott 1-2 kat. hold földjüket nem tudták megművelni, mert nem volt meg hozzá a gazdasági és tapasztalati hátterük. Cselédek voltak, egész addigi életükben más földjén dolgoztak, a gazdálkodás megtervezését a tiszttartó, vagy a kasznár végezte, ők csak a napi feladatok végrehajtói voltak. Egyoldalú és hiányos gazdálkodási tapasztalatokkal rendelkeztek. Az államilag támogatott, tervutasításos rendszerben gazdálkodó szövetkezet taglétszáma s vagyona lassan gyarapodott, 1956-ban léte megingott, sokan kiléptek, csak a törzstagok maradtak. A gazdák nagy része 1959-ig úgy gondolta, hogy inkább a sajátjában küszködik, minthogy a közösbe belépjen. A mezőgazdaság teljes körű átszervezése elől azonban nem volt menekvés. így beszélte el a téesz-szervezést egy hajdani gazdálkodó, ma (2001) 84 éves nyugdíjas: „1959 februárba írtam én alá a nyilatkozatot, meg akkor esett el a község, akkor azt úgy nevezték. Ölég nehezen ment a csanaki község, mert itt sok volt az ipari dolgozó, akik bejártak Győrbe, meg hát egy kis földjük is vót azér, gazdákodtak amellett. Aki nem akart aláírni, azt elvitték be a valahova, hát azt nem tudom hova, elvitték aztán két három napot ott tartották, aztán mikor onnét haza engedték boldogan aláírt. Hát szóval nem vót, hogy valaki nem írta alá, de azér az önkéntesség volt az iránypont, ami hát nem úgy történt ugye. (...) Aztán én is mondtam, hogy hát milyen nehéz megválni a vantul, ugye hát attól a kis fődtül, kocsi, lú, tehén, borjú, és, hát mondta itt az a képviselőnő hogy -jól képzettek voltak, jó szónokok is vótak azok -, hogy ne gyulladjon be. Mondtam neki, hát mit szólna asszonyom, hogyha - új bűrkabát vót rajta -, hogyha magárul levetnék most azt az új bűrkabátot és elvennék, hát mondom, mink ippen ugy érezzük most, amibül éltünk azt veszik el." (III.) 116